13. rész

Fagyos sors

gy növényekkel benőtt kő előtt egy fekete hajú nő állt. Némán mosolyogva nézte a követ, s a rajta látható feliratot. „Itt nyugszik Sarah, a fagytündér, aki a halhatatlanságot őrizte, és aki megmentett minket a haláltól.” Halványan elmosolyodott. Felnézett az égre, ahol egy hatalmas sas körözött, látszólag céltalanul. „Sarah… végül mégis sikerült meggyőznöd… még azt is megmondtad, hogy hol találom meg őket… most pedig megkeresem Miyokot…” Gondolatai kristálytiszták voltak. Még egyszer utoljára rátekintett a sírkőre, majd elindult.

A sas lassan leereszkedett, majd leszállt a kőre. Egy pillanatra felvillant előtte egy árny: egy sasszárnyú lány árnya. Néhány perc pihenő után ismét felszállt.

í

Évek teltek el. Fagyföldön épp indulóban volt két utazó.

-Viszlát! Majd néha meglátogatunk titeket! –kiáltott vissza Rin a fagytündérek kastélya előtt álló Miyokonak és Brighidnek. Igen, a fekete hajú nő Brighid volt. Sarah rábeszélte, hogy térjen vissza. Már évek teltek el az óta a szörnyű nap óta. Rin már gyönyörű hölggyé vált, és most Sesshoumaruval útra keltek. A lány a fagytündérek öltözékét viselte: hófehér ruhát, kék és ezüst szegéllyel. Vállán nyilakkal teli tegez, és egy íj. Hosszú, fekete haja csillogva omlott vállára. Könnyedén felugrott Ahun hátára, majd elindultak. Miyoko utánuk kiáltott:

-Vigyázzatok magatokra!

-Meglesz! –Sesshoumaru még intett nekik. Egy darabig Ahun mellett sétált, majd felült Rin mögé. A lány könnyedén nekidőlt a mellkasának.

-Hová készülsz menni? –kérdezte aztán.

-Nem tudom. A többiek jó helyen vannak a fagytündéreknél. Szerintem… döntsd el te.

Rin felnevetett.

-Nem az én ötletem volt, hogy induljunk el valamerre! Azt hittem van is valami célod!

-Volt is célom!

-Mégpedig?

-Csak már nagyon nem tetszett, hogy a kastélyban élünk… Jót tesz most egy kis szabadság.

-Egyetértek. Nos hát… akkor arra menjünk, amerre kedvünk tartja!

Így hát Sesshoumaru és Rin elhagyták a kastélyt, és újra visszatértek a régi, vándorló életükhöz.

Valamivel felettük egy sas körözött az égen. Szemében egy lány képe tükröződött. Felvijjogott, mintha csak azt mondaná: „Rám itt már nincs szükség. Ha mégis, majd visszatérek…”

Vége

(Véleményt várok a myticalice@citromail.hu címre. Naga)