Kb. 200 évvel korábban:

A Hold már elfoglalta égi trónusát a nyári éjszakán, sugarai bejárták a palotát és annak környékét. A szobákban világot adó mécsesek nem vehették fel vele a versenyt, habár megpróbálták. Két férfi állt a homályos szobában, halkan beszélgetve.
– Nem gondolod, hogy lehetnél kicsit óvatosabb is? – kérdezte a magas őszes hajú férfi. – Régebben jobban megfontoltál volna egy ilyen lépést.
– Már döntöttem. Amúgy sem tudnék visszafordulni, még ha akarnék sem. Kicsit késő lenne már ahhoz – felelte a nehéz páncélt viselő démon.
– Ez igaz. Változtatni nem tudsz rajta, de az elkövetkezendő éveket is figyelembe vetted? Nem lesz olyan egyszerű, mint az első.
– Azt is megoldottam. Miért ne oldanám meg most is?
– Remélem minden rendben lesz. Amúgy fogad gratulációmat, ha igazak a hírek, amiket hallottam.
– Pontosan melyik is? – mosolyodott el halványan Inu no Taisho.
– Egyrészt az újdonsült feleségedhez, másrészt azt is csiripelik a démonmadarak, hogy újabb örökös várható. Igaz ez?
– Igen. Várhatólag télen fog majd megszületni.
– Gyakrabban jöhetnél látogatóba. Egy ilyen hírt jobban szerettem volna tőled személyesen megtudni.
– Én magam akartam közölni, de mostanában komoly gondok vannak Nyugaton. Keletről átjött egy eléggé vad és erős szellem: Ryuukossei.
– Igen hallottam róla. Meg kellene fékezni, mielőtt túlságosan felborítaná az egyensúlyt démonok és halandók között.
– Ne aggódj, meg fogom állítani. De ma foglalkozzunk kellemesebb dolgokkal.
– Igazad van. Itt most úgysem tehetünk semmit. Azt hiszem egy kicsit irigyellek téged. Lassan megöregszem, de még mindig nem tudom kire hagyni a tisztemet.
– Én nem aggódnék a te helyedben. Nem vagy te annyira vén, bőven van időd. Egyébként én sem vagyok olyan könnyű helyzetben, mint azt hiszed.
– Sesshoumaru elég erős nem?
– Ó, igen. Nem is az erejével van a baj, hanem a szívével meg az eszével. Túl önfejű és heves még, messze nem érett az uralkodásra. És amíg ilyen marad, nem is szándékozom rá hagyni a területeimet. A másikat pedig nem hiszem, hogy elfogadnák, legyen majd akár fiú, akár lány.
– Persze el is felejtettem, hogy félszellem lesz. Azért alaposan átgondoltad te ezt? Láttál már elég hanyout, hogy tud mi vár majd rá az életben.
– Ha csak egy kicsit is hasonlít rám vagy az anyjára, akkor nem lesz semmi gond.
– Sesshoumaru elég dühös lesz, amikor megtudja, hogy ha akar is saját királyságot, magának kell megteremtenie.
– Azért nem szándékozom üres kézzel elengedni.
– Hát persze a kardok – tekintett végig barátja övébe fűzött két kardjára, és a hátán elhelyezett harmadikra.
– Részben, de nemcsak azokra gondoltam. Mindkettőjük számára van néhány személyes üzenetem egy-egy kristályban, ha történne velem valami mielőtt elmondhatnám nekik.
– Ne légy ennyire borúlátó! Egyike vagy a legerősebb szellemeknek, nem valószínű, hogy bárki is meg tudna ölni a közeljövőben.
– Nem is erre gondoltam. De azt már könnyebben el tudom képzelni, hogy egyszer vele is összeveszek egy nap, mint Sesshoumaruval.
– Majd kibékülsz vele is. Fiatalon ugyanilyen voltál te is.
– Remélem. De azért jobban szeretek felkészülni minden eshetőségre. Már el is készítettem őket, csak biztos helyet nem találtam még a számukra. Ebben szeretném a segítségedet kérni.
– Azt kívánod, hogy én őrizzem a kristályokat?
– Hai. Valamint azt is, hogy ha szükség lesz rá ad majd át nekik.
– Megtisztelsz vele...

Erős szél rázta az éjszakában magában elmélkedő Démonok mesterének ruháját. Felemelte komor arcát, és a Holdra tekintett:
– Teljesítem a kívánságod öreg barátom. Teljesítem...

Ezután megfordult, majd a palota lakóihoz hasonlóan ő is nyugovóra tért.

Folytatás következik...