Begépelt szerelem

By Draconifors

Pajzán közjáték, és az angyal…

Réges-régen…egy másik világban!

Még amikor arról álmodoztam, hogy valamilyen csoda folytán megváltozik az életem…NEM VOLTAM NORMÁLIS!

-         Hé, szééépségem! – karolt a nyakamba az egyik (agyilag) fáradt katona. – Nem töltenél még egy kis szakét, hm?

Nem hiszem el, hogy képes voltam erre…gondoltam én akkor, de amint ránéztem a készülő vacsorámra, alig bírtam meg állni nyálam csorgását. Rizsgombóc…hmm!

            Levakartam a férfi karját, majd csurig töltöttem a poharát. Remélem a minél hamarabb a sárga földig iszod magad!

Hát…körülbelül ennyiből állt az aznap estém: töltögettem a szakét, vakartam a kezeket magamról (néhány pofon kíséretében, ha esetleg rossz helyre tévedt volna) és élveztem a kellemes alkohol szagot ami a fogatlan emberek szájából áradt. Jó, nem mindegyiknek volt fogatlan, de ott és akkor már volt egy olyan illúzióm, miszerint a foghullás ragályos, és akár én is elkaphatom…

Igaz, történt egy-két dolog újdonsült munkám végzése közben:

-         Hé! A legyezőm! – kiáltott fel az egyik gésa, és már állt is fel térdelő helyzetéből, hogy utolérje az…Előttem álló…gomen, dűlöngélő…ürgét.

-         Látja mit szereztem magácskának?! Sokkal jobban illik magához, mint ahhoz a ragyás ribihez!! Hihi!! Nem is vette észre hogy elvettem tőle, de kérlek! Ne mondd el senkinek jó?! – a körülöttünk lévő emberek furán néztek rá, mert egy kicsit hangosabban beszélt, nyílván a sok alkohol miatt.

-         Ugyan már! Hová gondol…persze hogy nem mondom el senkinek! – ez már nekem is fáj! Az ürge eldőlt, majd horkolni kezdett a szép „tiszta” padlón…

Természetesen rám maradt az a megtisztelő feladat, hogy kibékítsem a dühöngő „érintettet”. Viszont megértem hogy ilyen dühös, de ha valaki nem tudja elfogadni magát. Jó, nem ragyás, de nem is túl szép az arca…

            És ami az „ürgét” illeti? Szépen kitessékeltem (kivonszoltam) az ajtón, még mielőtt többen átesnek szerencsétlenen…

-         Örülök, hogy ilyen lelkesen végzed a dolgodat kedves…

-         Mayu. Mayunak hívnak.

-         Mayu. Remek, nagyon remek. Itt a vacsorád, és előkészítettünk egy szobát neked. Amint végeztél, vehetsz egy kellemes fürdőt is, ha gon…- ám sajnos nem tudta befejezni a mondatot, mivel elkezdtem habzsolni a „kis” vacsorámat. Nem egy rizsszem végezte a földön, miközben a pálcika a kezemben szinte hipersebességgel lapátolta belém társaikat.

A fogadós elégedetten nézte ahogy eltüntetem az összes kirakott ételt. Miután az utolsó falatot is magamba gyűrtem, jóleső telt érzéssel terültem el a padlón.

-         Mennyei! – egy ideig még élveztem a kellemes „telt” érzést, majd megkérdeztem: - Fürdő? Rám férne, de nem akarok a terhetekre lenni…

A vendéglátóm meglepően nagy örömmel ajánlotta fel szolgálatait minden udvariaskodásom ellenére, és mire észbe kaptam volna, már a kellemes meleg vízben találtam magam. Már majdnem elaludtam, amikor megjött a masszőr, és kisegített. (mivel úgy ellazultam, hogy alig bírtam mozogni)

- Nem tudtam, hogy ennyire jó munkát végeztem…- szinte dorombolva lazítottam el minden izmomat a tapasztalt kezek alatt. Be kell szerveznem a napirendembe a masszázst…heti kétszer minimum elmegyek ezentúl!

      Még jó ideig élveztem a helyzetet, de aztán az erős, és finom kezeket felváltotta egy másik…ami sokkal durvább volt, és szinte rögtön elvette a kedvemet a mai naptól. Mint kiderült, a kezek tulajdonosa a fogadós volt.

-         Hogy érzed magad? – mivel nem akartam modortalan neki, ezért inkább azt az érzést írtam le neki, amit még a masszőr nyújtott nekem:

-         Őszintén? Istenien…Ilyenben még sosem volt részem. De…a jóból is megért a sok.

Felültem, majd rámosolyogtam a fogadósra, de amint azt az őrült vigyort megláttam a képén, rögtön le is hervadt a mosolyom…

-         Nos drága…örülök, hogy jól érzed magad. Mit szólnál hozzá…ha- ennél a szónál közelebb húzódott hozzám. Rémülten vettem tudomásul hogy én MEZTELEN vagyok és…Ő IS!!!

Te jó…ég. Mibe keveredtem…

-         Öhm…Azt hiszem, maga félreértett engem…- amilyen gyorsan csak tudtam, arrébb araszoltam tőle, kezeimmel bújtatva bájaimat. Mit csináljak, mit csináljak, mit csináljak…

-         Ugyan Mayu-chan…- CHAN?!- Nincs itt semmiféle félreértés…

-         Azt hiszem…én most lemosom magamról az…olajat. – kapva az ötleten, gyorsan beugrottam…izé…belecsúsztam a vízbe, hogy továbbra se lássa intim részeimet.

Jól van…amíg azt hiszi, hogy nem akarok menekülni, egy ideig békén hagy…legalábbis nagyon remélem hogy nem jön utánam a vízbe! Erre a gondolatra akaratlanul is visszanéztem rá. Épp a másik kiszolgálóval beszélt meg valamit. Amikor meglátta hogy őt nézem, rámvigyorgott, és elindult felém…BAKA MAYU! Rémültem kászálódtam ki a vízből, majd úgy ahogy voltam, vizesen felkaptam a ruhámat. A fogadós észrevéve menekülési kísérletemet a kijárat felé, futni kezdett, hogy az utamba álljon. A versenyfutást én nyertem, becsaptam a Shoujit (ejtsd: Sódzsi), és amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam a fogadóból. A fogadós utánam…hozzáteszem anyaszült meztelenül, még mindig. Nem zavartatta magát…

-         Azonnal gyere vissza te boszorkány! Hát így kell bánni a vendéglátóddal?! Nem hallod?

-         Egy vendéglátóval valóban nem. De TE  marhára nem vagy az…- ordítottam vissza, majd eltűntem a szeme elől a falu melletti erdőben.

Vizesen, mezítláb és alsóneműk nélkül rohanok egy sötét, mellesleg hideg erdőben. Kell ennél jobb? Sosem tudtam vigyázni arra, mit kívánjak. Ez azt is bizonyítja, hogy amint szélsőséges helyzetemre gondoltam, elkezdett zuhogni az eső. Nem bírtam türtőztetni magamon. Megálltam és:

-         ÁÁÁÁHÁÁÁÁ- tört ki a hisztérikus sikításom. Az egész helyzet olyan volt, mint egy rossz film egyik hülye jelenete. Miután kiadtam magamból mindent, elkeseredetten roskadtam a fa tövébe. Az élet tele van megpróbáltatásokkal…Hát, lelkesem vágom rá azt hogy: AHA!

Aznap álmatlan éjszakát töltöttem a fa tövében.

Vizes ruhával és mezítláb…

***

-         Nézd csak Jaken! Nézd! Nézd!- hallottam egy ismerős hangot. De sajnos nem tudtam kinyitni a szemem.

-         Mi van? Mit akarsz Rin! – hallottam egy másik, szintén, ismerős hangot. Ezt viszont nem hallottam szívesen az előzővel ellentétben.

-         Jajj, hát nem látod? Ez ugyanaz a nő! De nézd…tiszta víz, és libabőrös…

-         Na ne mondd! Nem értem mit vársz attól, aki egy esős éjszakát a szabadban töltött. Nah gyere már! A nagyúr nem vár meg, ha leakadsz ennél a halandónál.

-         Hogy lehetsz ilyen gonosz Jaken-mester! Nem hagyhatjuk így itt…

-         Dehogynem! Ne akadékoskodj buta kölyök!

Egy meleg kis kéz ért az arcomhoz. Biztosan a lázamat akarta megnézni. Lassan kinyitottam szemeimet a kedves érintésre. Ugyanaz a kislány nézett velem szembe, aki bekötözte a sebem, miután beleestem a kútba. Mint egy kis szorgos védőangyal.

-         Jaken! – hallottam meg hírtelen egy mély férfihangot. A hangra nem csak az említett szellem fordult meg remegve, de a kislány is levette rólam a tekintetét. Rin elmosolyodott, és odaszaladt a még beazonosítatlan személyhez. Hunyorogva pillantottam feléjük. A nap pont a hátuk mögött kelt fel éppen. Gyönyörűen megvilágította az idegen ezüstös haját és a jobb vállán lévő prémpalástot. Meseszép…

Az arany szemek hideg tekintetet vetettek rám. Kék félhold a homlokán és két-két méregcsík ékesítette a tökéletes arcát…

Türelmes, lassú léptekkel indult el felém…a számomra angyalnak titulált férfi.