6. fejezet

Estére járt az idő. A kabócák is elkezdték már szerelmi éneküket, mire Inuyasha és a többiek elérték a Démonok mesterének palotáját Myoga útmutatásával. Egy szolga kísérte őket ide, és megígért, hogy azonnal szól az urának. Várakozás közben mindenki a kertben gyönyörködött. A virágok illata elbódította a fáradt utazókat, és a kert közepén elhelyezett kis tó, a rajta lévő szökőkút csobogó hangja is fokozta ezt az érzést. Egy mély hang zökkentette ki a vendégeket az ábrándozásból:

– Örülök, hogy eljöttél. A szemed színe az apádé, de az alakját egyértelműen édesanyádtól örökölted.

Inuyasha nem válaszolt, hanem figyelmesen megszemlélte az előtte álló szikár, magas férfit. Középkorúnak nézett ki, démon létére nagyon öreg lehetett. Érdekes módon a külseje alapján halandónak nézett ki. Csak a magabiztossága és a körülötte áramló erő jelezte, hogy mégsem közönséges emberrel állnak szemben. Előkelő égszínkék kimonót viselt fehér virágmintákkal. Haja fehér volt némi halványkék beütéssel. Nem lehetett tudni, hogy eleve is ilyen színű-e, vagy csak az öregedéstől őszült meg. Arca nemes vonásúnak tetszett, meglátszott rajta az évek és az élet történéseinek súlya. Ennek ellenére semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni róla. Csak hangjának súlya árulkodott, hogy tényleg örül a vendégeknek.

– Látom, nem egyedül jöttél. Érdekes társaságod van. Ebben is inkább Inu no Taishora ütöttél.

– Az arcára sem emlékszem. Miért hívott ide? Nem hiszem, hogy csak emlékezni akar a régi szép időkre...

– Nem, valóban nem. Azonban még egy kis ideig kénytelen vagyok a türelmedet kérni. Még meg kell várnunk még egy vendéget. Addig nem bánnám, ha bemutatnál a barátaidnak.

– Jó estét! Az én nevem Kagome. Ő mellettem itt Shippou és Kirara. A szerzetes Miroku, és ő Sango...

– Aki ha jól sejtem taiji-ya.

– Öhh... Igen, de nem akarunk semmi bajt – folytatta Kagome.

– Nálam ez nem jelent problémát. Mindenkit szívesen látok, aki békén szándékkal jön ide – húzódott halvány mosolyra a Démonok mesterének szája egy pillanatra, majd rögvest újra felvette komor arckifejezését.

– Ha nem haragszik meg érte, megkérdezhetem a nevét? Gondolom a Démonok mestere egy cím, és nem az igazi neve?

– Igen, bár már szép lassan eggyé vált a nevemmel. Eredetileg ???????????? hívnak.

– Kire várunk még? – kérdezte egyre türelmetlenebbül Inuyasha. Semmi kedve nem volt feleslegesen fecsérelni az idejét.

– Mindjárt megérkezik. Á, már itt is van!