Szomorúan néztem utánuk. Vajon ezek után mi lesz? Szeretem Kagomét. Na mindegy... Kezd egyre hűvösebb lenni... Én meg itt álldogálok egy szál prémben... (^^) Míg ezen töprengtem Rin lefeküdt Yakennel együtt. Sesshoumaru még mindig ledöbbenve nézett öccse hűlt helyére. Nah, akkor tegyük el magunkat holnap-

• Kohana!
• Igen Sesshoumaru?
• Látom még nem vagy ura az erőidnek.- Hát ebben igaza van. Nem tudok semmit csinálni a gyorsaságon kívül...
• Ebben igazad van...
• Akkor holnaptól edzeni fogunk. Mi? Edzeni? Már, mint Ő fog edzeni ENGEM?
• Mármint te engem?
• Igen. Azzal mintha mi sem történt volna leült egy fa tövébe és lehunyta a szemeit. Nah jó van... De mikor fogunk mégis edzeni? Jaj istenem! Ekkora közönyt... Na mindegy... Én is leheveredek egy fa tövébe... Mondjuk jól áll neki ez a jég-arc... Elmerengve figyelem a szabályos arcot, majd szemeim lecsukódnak...

Másnap reggel arra ébredek, hogy mindjárt megfagyok... Hát nem valami kellemes érzés. Valami puha és hideg... Kinyitom a szemeimet... Eltátom a szám, és még sokáig nem tudom becsukni. Fehérbe öltözött a világ. Leesett a hó! Csak most jut eszembe: december 20. van! Mindjárt karácsony! Úr isten... Itt töltsem az ünnepeket? SESHOUMARUVAL??? Nah, ez aztán békés, és boldog karácsony lesz... Remélem, nem jön egy démon se és Sesshre se jön rá a vérengzési kényszer... Na meg InuYasha is békén hagy minket... És az a Naraku is... Éppen idáig értem a gondolat menetembe, mikor Sesshoumaru felkapta a fejét. Beleszimatolt a levegőbe, és halkan morogni kezdett. Csak egy szót vettem ki:

• Naraku...
• Naraku itt? Most? Pont most?
• Te nem érzed ezt a szagot? Gondolkoztam egy ideig majd így szóltam:
• KOI NO INU. Alakom felragyogott, ezüst fény ölelt körbe. Mikor a jelenség elmúlt Ezüst hajjal, arany szemmel és 2 pár méregcsíkkal az arcomon álltam a helyemen. Sokkal intenzívebben éreztem a szagokat. Felvettem a kutyadémoni alakom. Ekkor már én is éreztem ezt a szagot, akarom mondani bűzt. Ekkor megláttam. Fehér bundába állt nem messze tőlünk. Hosszú fekete haja leplezte le. Fehér bundája nem látszott a hóeséstől. Gonoszságtól csillogó vörös szeme ránk- akarom mondani rám szegeződött. Kis ideig figyeltük egymást és csak Sesshoumaru morgása törte meg a csöndet. Egy idő után megszólalt Naraku.
• Gyere ide lányom, Kohana!