5. fejezet

Sesshoumaru csendben haladt az erdő mélyén. Nem foglalkozott a mögötte Aunon lovagoló Rin és a mellette sétáló Jaken veszekedésével. A környezetet figyelte, hátha megérzi Naraku, vagy egyik reinkarnációjának szagát. Vagy bármilyen nyomot. Mostanában semmit nem talált Narakuval kapcsolatban, és ez kezdte dühíteni. Természetesen a külsejéről semmit sem lehetett leolvasni.

– De Jaken-sama! Mondtam már, hogy nem az én hibám!

– Dehogynem. Állandóan meg kell állni miattad, túl lassú vagy!

– De ha egyszer éhes voltam!

– Akkor sem lenne szabad Sesshoumaru-samát akadályo... – Jaken annyira belemerült mondandójába, hogy nem vette észre, amint ura megállt, és így szépen belesétált – Gomen nasai Sesshoumaru-sama! (Nagyon sajnálom Sesshoumaru nagyúr!) – mondta egyből mélyen meghajolva, felkészülve az ütésre.

De a büntetés elmaradt. A nagyúr le sem tekintett szolgájára, csak folyamatosan balra nézett, és egyre dühösebb arcot vágott. Jaken rettegve nézett fel nagyurára. Sesshoumaru hirtelen megindult az erdő belseje felé, és csak ennyit mondott:

– Jaken!

A kis szolga értette ura kívánságát, és tovább vezette Aunt és a hátán ülő Rint egy biztonságosabb hely felé. A kislány kíváncsian nézett a démon után, de már tudta: hiába kérdezne, választ ilyenkor úgysem kapna.

Sesshoumaru elképesztő tempóban haladt a szag felé. Alakját és szemét vöröses köd fogta körbe. Rég nem érzett már ekkora dühöt. Még Inuyasha iránt sem. Elhatározta, hogy bárki is szórakozik, alaposan megfizet érte, amikor elkapja. A szag. Az apja szagát érezte. Nem értette hogyan, de tudta, hogy Ő nem lehet itt. Hiszen meghalt. Dühe még tovább fokozódott, arcán a méregcsíkok kezdtek cakkossá válni. Amikor ezt észrevette önuralomra intette magát. Hirtelen egy rét szélén találta magát. Megállt, és nézte a virágok között álló női alakot. A bordó hajú youkai egy hosszú fehér tincset tartott lágyan a kezében:

– Tudtam, hogy erre idejössz – mondta szelíden.

– Onna! (Asszony!) Mégis mit képzelsz? – kérdezte Sesshoumaru.

– Aku a nevem. És kérlek engedd, hogy megmagyarázzam!

– Nem érdekel a magyarázatod. Ilyen szemtelenségért csakis halál jár – azzal nekiugrott, és előhívta energiaostorát.

Azonban a nő fürgén elugrott előle. Aku nem gondolta volna, hogy ennyire feldühíti a fiatal daiyoukai-t. Már átkozta ostobaságát, hogy ehhez folyamodott. Szerencséjére a gyorsasága megmentette, nemhiába volt ő a Démonok mesterének követe és küldönce is egyben! De nagyon is tisztában volt vele, hogy egy hosszabb küzdelemben esélye sincs Sesshoumaru ellen. Ezért miközben folyamatosan kerülgette a csapásokat, próbálta megmagyarázni, hátha lenyugtathatja vele a nagyurat.

– Várj már! Üzenetet hoztam – Sesshoumaru tovább támadt szótlanul – A Démonok mestere, apád régi barátja küldött hozzád!

Erre már megállt a démon, de még mindig készenlétben tartotta a karmait:

– Mit akar?

– Üdvözöl. Nemrég tudta meg édesapád halálát. Szeretné kinyilvánítani a részvétét, és kéri, hogy látogasd meg a palotájában.

– Hmpf.

Aku csendben, türelmesen várakozott. Nem volt kedve újra feldühíteni a youkait.

– Van még más oka is?

– Igen, de ezt jobban szeretné személyesen megbeszélni veled.

– Most az egyszer megkegyelmezek. De ha még egyszer próbálkozni mersz ezzel – mutatott a fehér tincsre – nem leszel ilyen szerencsés.

Aku meghajolt, majd szellemgömbként visszaindult urához. Sesshoumaru egy ideig még figyelte. Végül ő is megfordult, és Jakenék után indult.