A Démonok mestere

– Állj meg te átkozott! – hangzott a kiáltás a férfi felől.

– Kukuku... Na mi van, a Démonok mestere csak erre képes?

– A hátam mögött lopni, nem nagy dicsőség, te áruló!

Közben a két alak szemmel nem követhető gyorsasággal száguldottak a házak között. A telihold fénye lágyan világította meg az előrébb futó férfit, aki karjába szorosan tartott egy csomagot, melynek hosszúkás alakja egy kardéra hasonlított. Hangtalanul ugráltak a padogatetőkön az éjszaka csendjében. Már elérték a palota határvonalát, amikor a második alak hirtelen megállt. Az első követte példáját, a várvonalon túl. Ha pillantással ölni lehetne, a tolvaj holtan esett volna össze.

– Igencsak kellemetlen nem, hogy itt állok, és mégsem jöhetsz utánam. Nem igaz?

– Grrr – hallatszott a férfi elől, majd nyugalmat parancsolt feldúlt arcára – Egyszer elkaplak Naraku. És akkor bánni fogod a napot, amikor szemet vetettél a kardomra.

– Hiábavaló szavak ezek. A kard már nálam, te pedig nem tehetsz semmit – vigyorgott rosszindulatúan Naraku.

A következő pillanatban sötét felhőáram vette körül, majd eltűnt. Az egyedül marad alak lassan megfordult és elindult vissza a palotájába. Amint belépett szobájába az árnyékból előlépett egy fiatal szolga.

– Szólj Aku-nak! Üzenetet akarok küldeni – a fiú szótlanul meghajolt és indult is teljesíteni a kapott parancsot. Pár perccel később belépett egy középmagas bordó hajú nő. Megjelenéséről és viselkedéséről egyből látszott, hogy youkai.

– Hivattál uram? – kérdezte rezzenéstelen arccal.

– Igen. Az a fattyú Naraku megszökött. Kiért a városból mielőtt utolértem volna.

– Értem. Mit szándékozik tenni? – tisztában volt vele, hogy ura nem lépheti át a várost és a palotát jelképező határvonalat.

– Segítséget kérek egy régi barátomtól. Amúgy is túl régen beszéltem vele, és szeretnék újra találkozni vele.

– Hai.

– Keresd meg a Nyugati területek urát! Mondd meg neki, hogy szükségem van a támogatására! Kérd meg, hogy jöjjön el ide! Biztosan nem fog visszautasítani. Menj, és keresd meg Inu no Taisho-t!

A küldönc meghajtotta a fejét, szellemgömbbé alakult, és kirepült az ablakon, hogy végrehajtsa a feladatát.