Egy ideig csak hallgattunk, de aztán Sesshoumaru nagyon halkan, megszólalt:

- Mit kerestek itt? InuYasha már nyitotta a száját, hogy kiabáljon a bátyjával, de Kagome elintézte.

- InuYasha- kezdte lágy behízelgő hangon – FEKSZIK! InuYasha jó méllyen a földbepuffant.

- Azért jöttünk Sesshoumaru mert aggódtunk- az éppen föltápászkodó InuYasha csúnyán nézett- jó-jó ÉN aggódtam Kohana-chan miatt.

- És, hogy képzelted halandó, hogy csak így idejössz? Ezt azonban már nem türte az öccse. Ugatva felnevetett-

- Hát Sesshoumaru nem hittük volna, hogy ilyen testhelyzetben talá-többet nem tudott mondani. Hát, igen... Mondjuk elég nehéz beszélni ha valaki félkézzel felemel a levegőbe és a torkod szorítja. És Én pontosan ezt tettem.InuYasha fulldokolva csapkodott, és Kagome rám kiáltott.

- Erszd el Kohana! Mérgesen ráztam még egyet rajta, majd a legközelebbi fához vágtam. Kagome odfutott, és könnyes szemmel vizsgálgatni kezdte a kótyagos fiút. Most kissé alaposabban alaposabban körbenéztem láttam egy barna haju lányt szaga alapján halandó volt, ahogy a mellette álldogáló fiú is. A vállán azonban egy tűzmacskadémon pihent, ezt azonnal megérezted. Ezeket az információkat nem te “szagoltad ki” (^^), agyad magától, hidegen érzelemmentesen dolgozott. Kagome lassan feléd fordult.

- Látom InuYashának igaza volt. Kezdesz hasonlítani Sesshoumarura. Már malydnem elégedetten kihúztam magam mikor rájöttem, hogy ezt nem dícséret képp mondta. A szellemírtó (most már eszembe jutott a neve is: Sango) és a szerzetes ( Miroku) szomorúan tekintettek rám. Én Értetlenül komoran összehúztam szemöldökeim, más érzelmet nem hagytam hogy meglátszon rajtam. Valószínűleg a gesztus nagyon Sesshoumarus lett, mivel a szellemírtó és a szerzetes ilyedten összenéztek majd a szembe lévő fákat kezdték vizslatni. Kagome szomorúan tekintett rám.

- Pedig azt hittem talán visszatérhetnél...

- Kagome én nem vagyok ember. Te magad mondtad egy 4 napja és alig 3 perce- válkaszoltam komoran. Kagome elfordította a fejét és láttam arcán egy könycsepp csordul végig. Mikor ezt InuYasha meglátta dühösen felpattant, hogy “megöljön” engem és Sesshoumarut. De erre nem jutott ideje. Épp csak felállt mikor egy szent nyílvessző suhant el mellette, alig 2 centire az arcától. Meg is tudtuk ki küldte a nyilat mikor megpillantottunk egy miko ruhába öltözött egyént kilépni a fák sűrűlyéből. Érthetetlen düh járta át testemet, azonban félelmet is éreztem. De a miko rám se hederített. Mintha csak InuYashát és Kagomét látta volna. Újabb nyilat illesztett a húrra majd ellőtte Kagome felé egyensen a lány szívét célozva meg. Kagome szemmel láthatóan “földbe gyökerezett”. Akaratlanul meglendítettem mire erős energiaburok tűnt fel körülöttünk lila színben pompázva. A papnő kívül maradt rajat, és valahogy másképp esett rá a fény. Mintha áttetsző fátylon át figyelnénk. Dühödten összevonta a szemöldökét, de mikor a nyíl a pajzshoz érve lila hamuvá porladt kifejezéstelen és üres szemekkel így szólt:

- Ki vagy te lány, és honnan van ekkora erőd?

- Semmi közöd hozzá papnő. A miko dühösen mordult egyet majd megfordult, és az ég felé fordította arcát. Az égen hamarosan fehér lélekrablók tűntek fel, és felkapták a földön álló papnőt, majd eltűntek vele a messzeségbe. InuYasha komor arcal meredt rám, majd elkezdett ordítani.

- Hogy merészeled feldühíteni Kikyout? Hogy képzeled?

- Figyelj InuYasha, csak megmentettem az életünket. De többet ilyen gesztusra ne számítsatok tőlem, mert ha legközelebb találkozunk, már ellenséges oldalakon fogunk állni.

- Kohana-chan- kezdte gyengéden Kagome, de nem engedtem, hogy folytassa. Féltem elsírnám magam.

- Nem Kagome. Ha harcra kerül sor InuYasha és Sesshoumaru közt, én Sesshoumaru oldalán szállok be a küzdelembe. Hosszú hallgatást kaptam válaszul. Kagome, a szellemírtó és a szerzetes döbbeneten, InuYasha dühösen nézett rám. Sesshoumaru kis döbbenettel, és csipetnyi hálával pillantott szemeimbe, mielőtt azonban alaposabban meg nézhettem volna, újra felöltötte jégállarcát. InuYasha lassan odaballagott Kagoméhoz. Ő ránézett, és könnyes szemmel bólintott. InuYasha felkapta Kagomét, a Miroku és Sango felültek a démonmacska hátára. Kagome még egyszer rám nézett, és mikor látta, hogy arcom hideg marad zokogva fúrta arcát InuYasha kimonojába. InuYasha még egyszer dühösen rám tekintett, majd ugrálva elszelet. Így telt első találkozásom Kagoméval a Középkori Japánban.