Zihálva és sírva ébredek fel. Valaki szelíden rázza a vállam. Nem tudom beazonosítani a könnyeimen át, de nem is igyekszem. Hozzá bújok és tovább zokogok a vállán. Egy kis ideig semmi sem történik, majd valaki alig észrevehetően megsimogat. Én tovább zokogok szívet tépően. Egyszer csak egy kis kezet érzek a vállamon.

• Jól vagy Kohana-san?
• Rin-chan?
• Igen, Kohana-san. Ha ez Rin akkor kihez bújok hozzá? Nos, hogy ezt megtudjam mondjuk ki kéne nyitnom a szemem... Lassan kinyitom könnyáztatta szemeimet, és meglátok, egy gyönyörű arany szempárt. Kissé hátrább húzódok, és jól megnézem magamnak. Egy férfi hosszú ezüst hajjal és arany szemekkel. 2-2 magenta színű csík van az arca két oldalán, és egy lila félhold a homlokán. Az arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. Ő csak a NAGY Sesshoumaru lehet... Az álmom... Erre a gondolatra megint elönti szememet a könny.
• Mi a baj Kohana-san? Kérdezte Rin megszeppenve.
• Láttam, hogyan halt meg az anyám - nyögtem szipogva- megölték!
• Ki ölte meg?- kérdezte az idegen férfi.
• Azt hiszem... az apám.
• A papád? De hát a papád szerette az anyukádat nem???- kérdezte kicsi Rin teljesen megzavarodva.
• Eddig én is ezt hittem...-éreztem, ahogy két könny csepp csordul le az arcomon... Sesshoumaru egy ideig elgondolkozva néz.
• Gyere Rin menjünk.
• És Kohana-san? Kérdezte a kislány boci szemekkel. Sesshoumaru kérdőn tekintett rám.
• Ha nem bánod Nagyuram én is veletek tartanék...
• Rendben. Legalább vigyázhatsz majd Rinre. Ha jól érzem- mély szippantás a levegőből –szellem vagy.
• Jól érzed. Bár még csak egy napja vagyok az...
• Ezt meg hogy érted?
• Hát... InuYasha élesztette fel bennem a démont, és nem tudtam visszaváltozni halandóvá. Sesshoumaru lassan megfordult és elindult. Hát ez... Csak úgy itt hagy minket... Rin láthatólag már megszokta, és követte Sesshoumarut. Én,még egy ideig bambán néztem utánuk, de aztán észbe kaptam és követtem őket.

Több napja menetelünk ... Hát fogalmam sincs hova... Sokszor elgondolkodom rajta, vajon mi lehet InuYashával és Kagoméval. De gondolataim legtöbbször Sesshoumaru felé kalandoznak. Vajon mit érezhet? És azt miért nem mutatja ki? Azt hiszem ez még sokáig rejtély lesz számomra. Viszont ami nagyon zavaró volt, folyton tüsszögtem a virágoktól amiket Rin az orrom alá dugott. És a NAGYÚR még mindig töretlenül halad előre. Nem ál meg amikor Rin már sokadszorra ásít is.

• Rin álmos vagy?
• Ne- óriási ásítás-m annyira Koha- ásítás –na -san... Gondolok egyet és felkapom a pihekönnyű kis testet.
• Na de Kohana-san!
• Ha álmos vagy aludj nyugodtan!
• Kohana-san énekelj valamit! Erre én halványan rámosolyogtam és énekelni kezdtem, nem is tudom, valami lágy dalt amit még anyámtól hallottam.

Amint ezeket a szavakat kiejtettem egész testem megdermedt. Karom Mellkasom előtt pihent, Rin dermedten nézet föl rám. Szemem üressé vált. Örvénylő aranyszínű aura csapott fel körülöttem. Szemeim vörösen felizzottak. Még láttam, hogy Sesshoumaru felkapja Rint és eltűnik vele. Szemem előtt össze folytak a színek a testembe csapó kíntól. Ruháim nagy reccsenéssel szakadtak le rólam. Csontjaim ropogtak, törtek porrá majd forrtak össze. A kín enyhült. Ismét kinyitottam szemeimet. Valami furcsa volt számomra. Minden olyan volt, mintha összement volna. Kíváncsian letekintettem.... És ijedtemben fölkiáltottam. Ez azonban nem kiáltásnak hangzott. Inkább egy nagytestű állat ordításának. Megint lenéztem de még mindig semmi nyoma lábaimnak. Helyettük méteres karmokkal ellátott pikkelyes mancsok álltak. Észre vettem nem túl messze egy tavat. Oda... öhm mondjuk azt repültem. Belenéztem a víztükörbe... És majdnem dobtam egy hátast. Óriási vörös szemek. Méteres agyarak. Pikkelyes bőr. Villás nyelv. Még egyszer belenéztem a vízbe, és igen. nem képzelődtem, azok ott a hátamon (ami megjegyzem akkora volt mint egy kisebb híd) Valóban szárnyak! Megforgattam fejemet hosszú nyakamon, és ezzel végleg meggyőződtem róla, hogy ez én vagyok. Pont úgy néztem ki, mint a mitológiából megismert sárkányok, vörös pikkelyekkel. Vagyis anya nem egy dalt tanított nekem... Hanem egy átváltozás igét! Több ilyet is ismerek, de csak a végük más... Tehát anyám gyakorlatilag felkészített erre az életmódra. Elmormoltam egy másikat, melyet ez után az ige után tanultam. Ekkor megint felcsapott az aranyszínű aura és csontjaim újra eredeti méretűvé zsugorodtak. Meg pillantottam Sesshoumarut. Lassan közeledett felém majd mikor teljesen kivette az alakom a ködből, kissé eltátotta a száját. Én nem értettem miért. Hiszen vissza változtam! Ekkor észre vettem, hogy már nem a szemeimbe néz, hanem...Kicsit lejjebb. Én is lenéztem... Ma este már másodszorra zengette meg hangom az erdőt. ezután kicsit csönd volt, majd hangos csattanással felpofoztam Sesshoumarut. Szerintem ilyen arcátlanságot még senki sem mert elkövetni ellene. Döbbenten bámult rám.

• Sesshoumaru volnál szíves adni valami ruhát?- Kérdeztem epésen. Ő még mindig ledöbbenve nézett. Majd mikor felocsúdott, szó nélkül leemelte a prémet a válláról és átnyújtotta. Gyorsan elvettem tőle, és körbetekertem magam vele. Majd, mint aki jól végezte dolgát megfordultam és odamentem Rinhez.