Halk madárcsicsergésre ébredek. Na meg arra, hogy valaki rázza a vállam. Kinyitom, pici és álmos szemeim, és az első amit meglátok az egy kislány arca. Várjunk csak... Mintha említette volna a nevét... Á igen Rin!

• Rin!
• Hai, Kohana-sama?
• Csak Kohana. Hol vagyunk?
• A Karom hegyektől délre úgy 5 km-re
• Aha- válaszolom, majd sóhajtok egyet. Semmivel sem jutottam közelebb ahhoz, hogy hol lehetek.
• Rin-chan...
• Hai?
• Úgy emlékszem nem estem a földre.. mintha valaki elkapott volna...
• Igen, Sesshoumaru-sama kapott el, mielőtt a földre estél volna.
• Értem. És ki ez a Sesshoumaru?
• Ő az én “pótapukám”. Még régen meghaltak a szüleim, és Sesshoumaru-sama magához vett. Azóta vele és Jaken-samával utazom.
• És mondd csak, Rin-chan, hol van ez a Jaken?
• Most elment vízért, de szerint…a mondatát nem fejezhettebe. Hangos sípitozást hallottam. Odakaptam tekintetemet. Aztán ijedten felsikkantottam. Egy kis zöld gnóm szerűség esett ki a közeli bokorból. Egy vödör víz is utána ugrott, alaposan megöntözve a kis démont. Erre az alapos káromkodást nyomott le szegény kislány füle hallatára. A kicsi Rin elment segíteni, a gnómnak, míg én kikacarásztam magam. Aztán Jakennel kiegészülve visszatért hozzám így szólt:
• Kohana-san, fürdeni szeretnék!
• Rendben Rin-chan, de hol van itt forrás, vagy patak?
• Itt a közelben van egy, gyere! Azzal már húzott is magával.
• De, Rin, nem lesz egy kissé haragos, ez a Sesshoumaru, hogyha nem leszünk a táborban mikor visszatér?
• Nem hiszem...
• A tied lesz a felelősség- kacsintok rá-...
• Menjünk már Kohana- és úgy húz maga után, hogy azon csodálkozok, hogy-hogy van még mindig a helyén a karom...A közelben valóban találtunk egy tavat. Rin gondolkodás nélkül miden ruhadarabot ledobált magáról és meglepődve nézett hátra mikor felfedezte, hogy már nem vagyok mellette.
• Valami baj van Kohana-san?
• Mi van, ha erre jönnek emberek?
• Seeshoumaru-sama elkergetné őket.
• De...
• Gyere be a vízbe Kohana-san!
• Hát jó- sóhajtva levettem ruháimat, és gyorsan Rin után mentem a vízbe. Sokáig sikongatva kergetőztünk, majd kifeküdtünk a napra száradni. Én felvettem a bugyim és a melltartóm a biztonság kedvéért. Majd elnyomott az álom, amelytől pihenést vártam volna... Ellenben még több talánnyal szolgált.