|
1. fejezet
Hi no Ai – Tűz és szerelem
by Seiya-san
1. fejezet: Kaiji ki (=Titokzatos fa)
“Átkozott Inuyasha! Lassan kezd érteni a Tessaigához… Most is feküdhetek itt tétlenül… Átkozott!” – gondolta magában Sesshoumaru. Pár perce ért véget Inuyashával csatájuk, ami már szinte majdnem megint odáig fajult, mint amikor Sessh Rinnel először találkozott. De most szerencséjére megúszta kisebb sérülésekkel, de muszáj volt pihennie… Öccse egyre jobban forgatja kardját, és így Sesshoumarut is kifárasztja egy hosszabb ideig elhúzódó csata… Na meg persze egy szélvágó…
“De most már tudom, hogy a Tensaiga megvéd a szélvágótól… Heh… Így Inuyasha nem tud hatalmasabb sérülést okozni nekem… Legalább ez az egy haszna van ennek a… kardnak… – a démon egy fa tövében ült, becsukott szemmel. – Nem is tudom, hogy hol vannak a többiek… Rin Jakennel és Aunnal van, tehát nem eshet baja… Még pihenek egy kicsit, aztán megkeresem őket…” - gondolkozott Sessh.
Eközben az 500 évvel későbbi Japánban, Tokióban:
Egy fiatal lány sétálgatott a város egyik parkjában. Elgondolkodott az életéről…
“18 éves vagyok… Szüleimet nem ismertem… Nevelőszülőknél éltem, akik mindig utáltak… Most pedig, hogy utálatukat tetőzzék, kidobtak a házukból… Vettek nekem egy aprócska, háznak aligha nevezhető valamit, és kész… Soha nem volt egy barátom sem… Mindenki elhúzódott tőlem… Micsoda szörnyű egy élet… - vörösesbarnás szeme sarkában egy kis könnycsepp jelent meg. Letörölte. – Na nehogy már el kezdjek sírni… Nem szabad! Inkább hazamegyek… - Fenékig érő vöröses hajából az előre lógó tincset füle mögé tűrte, majd elindult, ki a parkból, végig az utcán. Vele szemben egy tőle kissé idősebnek kinéző férfi jött. Ahogy a lány elhaladt mellette, megfordult, és nézte, majd elindult utána.
“Ajjaj, ki ez itt a hátam mögött? – fordult hátra a lány, majd vissza, és gyorsabban kezdett el lépkedni. Hallotta, ahogy mögötte is felgyorsulnak a léptek, ezért szinte már futott. – “Tehát ki ez, és mit akar tőlem? Jobb, ha inkább gyorsan megpróbálok eltűnni a szeme elől…!” – ahogy gondolta, úgy is tett… Futott, ahogy csak a lába bírta, majd bekanyarodott egy kis utcácskába, és befutott a saját udvarára, végig a területen, a ház mögé, ahol is egy hatalmas fa állt. A fa mögé gyorsan beugrott, majd várt. A férfi még látta, hogy hol kanyarodott be. Ő is bement utána. Szemével a lányt kereste, majd megpillantott egy fa mögött egy bordó szoknyacsücsköt és ördögi mosolyra húzva száját, elindult.
“Menj innen, menj innen! Nem tudom, mit akarsz tőlem, de nem is akarom megtudni! Segítsen valaki, kérem! – nem tudta, hogy mit csináljon.
Sesshoumaru még mindig ugyanannál a fánál ült, becsukott szemmel, amikor is furcsa dolgokat kezdett el látni: Egy fiatal lány, hátát a fához vetve figyel. Vöröses haja van, és olyan ruhát visel, mint öccsének a barátnője, az a Kagome nevű halandó, csak ez bordó. A démon érzi a félelmet a fiatalon. Mintha csak a lány gondolatait hallaná, megszólal egy hang: Menj innen, menj innen! Nem tudom, mit akarsz tőlem, de nem is akarom megtudni! Segítsen valaki, kérem!
Ekkor meglát egy férfit a képben, aki őrült mosollyal a száján még jobban a fához kényszeríti lapulni a lányt. Ismét meghallja a hangot, ezúttal tisztábban. Most a lány beszél:
- Kicsoda maga, és mit akar tőlem?
Ekkor megszólal, szinte suttogva a férfi:
- Szerintem tudod, mit akarok tőled… - az utolsó szót sejtelmesen mondta ki, annyira, hogy a lány még jobban megrémült, már ha lehet ennél jobban az lenni.
- Menjen a közelemből! – kiáltott a vörös hajú.
Sesshoumaru ekkor meghallotta a férfi gondolatait: “Enyém leszel, te gyönyörűség, nem menekülhetsz el előlem! – gondolatait ki is mondta.
- Nem, hagyjon békén! Segítség, segítsen valaki!!! – kiabált kétségbeesve a lány, de a férfi lefogta.
“Mit tehetnék? – gondolta Sesshoumaru – Nem hagyhatom… Nem tudom miért, de nem engedhetem, hogy elérje a célját ez a férfi… Mit tegyek? Oda kell jutnom valahogy! – ekkor nagyon furcsa dolog történt… A fa a démon mögött elkezdett remegni. Sesshy gyorsan felállt, és ránézett a növényre, aminek a törzsén egy alagút tátongott.
“Mi ez? – kérdezte magától Sessh, de meghallotta a lány sikolyát az alagút végéről, így nem törődve semmivel, berohant. Ugyanazon a helyen találta magát, mint amit a fához nekidőlve látott. Most egy hatalmas csattanást hallott.
Eközben a fa másik oldalán a férfi a fához nekiszorítva a lányt, lassan elkezdte lehúzni bordó ruhát, miközben undorító gondolatok cikáztak a fejében.
-Engedjen el! – a lány próbált szabadulni, de sikertelenül.
“Nem akarom, hogy ez megtörténjen, ne, nem akarom! – hatalmasat sikoltott. A férfi a fiatal arcára nézett elfintorodva az éles hang miatt, majd pofon ütötte a lányt, akinek szája szegletéből egy kis vérerecske kezdődött. Sesshoumaru ekkor ért oda. A látvány, ami fogadta, haragra gerjesztette. Az áldozat észrevette a démont, aki a férfi mögött állt, és kérlelő szemekkel ránézett, majd szinte suttogva megszólalt:
- Kérem!
A férfi nem látta maga mögött Sesshyt.
- Urusai! (=Pofa be!) – kiáltotta, majd hasba vágta a lányt, aki meggörnyedt, és egy adag vért köpött ki a száján. Sesshoumaru nem tétovázott tovább:
- Vedd le erről a lányról a kezed, mocskos halandó! – mondta mély, fagyos hangján. A férfi megfordult, miközben megfogta a lány vörös haját, így fájdalmat okozva tulajdonosának, felemelte.
- Ez a lány az enyém! – bökött a fejével a fájdalomba torzult arcú fiatal felé.
- Nem hinném! – morogta Sessh, majd felemelte kezét, amiből kicsapódott az energiaostor, és szétszabdalta vele a férfit. A lány erőtlenül hullott a föld felé, de a démon még időben elkapta. Hátára fordította, és ekkor észrevett valamit a nyakában. Egy kis medál volt. A lány hátát a fának döntötte, és szemét összehúzva, jobban megvizsgálta az ékszert. Azon a Keleti Tartomány címere volt rajta. Sesshoumaru ledöbbent.
“Tehát ő lehet az, akiről nekem az a vénasszony mesélt, miszerint, ha a Nyugati és a Keleti Tartomány két örököse összefog, akkor együtt le tudják győzni a gonoszt… Jelen esetben Narakut. Ő lehet a Keleti Tartomány örököse… De vajon hogy került ide, és milyen ereje lehet… Hiszen csak egy gyenge lány… Meg kell fejtenem ezt a titkot…” – gondolkozott Sesshoumaru, majd felvette a lányt, összehúzta rajta a ruhát és visszasétált a fa túloldalára, ahol semmilyen átjáró nem volt. Sessh hozzáért a fához, majd megszólalt:
- Engedj átmennem! – a fa ekkor megremegett, és az alagút ismét ott volt benne. A démon átsietett rajta, majd elindult, hogy megkeresse Rint és a többieket…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
