Mizuki

“Esik… Már megint esik… Lassan kezdek beleőrülni ebbe az unalmas időbe…” – gondolta egy lány, aki az utcán sétált végig, kezében egy sötétkék esernyővel. Iskolai egyenruhát viselt. Nem sokára odaért az iskolájához. – “Na, most akkor jöhet a tanulás…” – sóhajtott. A teremben a megszokottnál nagyobb volt a nyüzsgés.

• Te nem vagy kíváncsi, Kagome? – ment oda hozzá három lány.
• De, de… Mire is? – kérdezett vissza meglepetten Kagome.
• Hát, mert jött egy új lány a suliba, de nem hozzánk, hanem a 3.-ba, és a fiúk teljesen ki vannak akadva, de annyira, hogy az hihetetlen. – magyarázta egyikük.
• Bizony, állítólag nagyon szép és kedves, amellett, hogy okos. Én nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehet… - mondta a másik.
• Én is! – vágta rá a harmadik.
• Hát, most már engem is kíváncsivá tettetek! – mosolygott Kagome.
• Eri, Yuka, Ayumi, üljetek le a helyetekre! – hallatszott a tanár hangja. A három lány leült. Elkezdődött a tanítás. Az egész osztály már alig várta, hogy szünet legyen, hiszen akkor majd megpillanthatják új iskolatársukat.

• Na végre! Gyertek, nézzük meg! – húzta Ayumi, barátnőit a folyosó felé. Amikor kiértek a teremből láttak egy nagy csoportot, akik úgy összetömörültek valami vagy valaki körül, hogy Kagome biztosra vette, hogy az már megfulladt… Eri, Yuka és Ayumi is odaszaladtak. Kagome nem nagyon kívánkozott oda… Az folyosó másik végében egy lányt pillantott meg. Gondolta, odamegy, mert még nem látta itt őt. Ahogy közelebb ért, jobban megfigyelhette annak kinézetét. Kékeslilás, fenékig érő haját kiengedve hordta. Világoskékes-fehéres blúzt viselt, amin egy kék mellényféle volt, és nyaka körül, a blúzon egy világoskék szalag masniba kötve pihent. Szoknyája combja közepéig ért, és olyan színe volt, mint a blúzának, csak a végét egy sötétkék csík szegélyezte. Térdig érő zoknija volt, valamint egy Kagomééhoz hasonló, de az övével ellentétben fekete cipő.

• Szia! – köszönt neki Kagome. – Miért vagy ilyen egyedül? Nem vagy kíváncsi arra az új lányra? – kérdezte.

• Szia! Hát, be kell neked vallanom, hogy én vagyok az az új lány… - mosolyodott el a kérdezett.

• Tényleg? – döbbent le Kagome. – De akkor azok ott… - mutatott a csoport felé csodálkozva.

• Nos, nem tudom, mit csinálnak… - vigyorodott el a lány. – Az én nevem Mizuki. A tiéd?

• Engem Kagoménak hívnak. – válaszolta Kagome.

• Örülök, hogy megismerhettelek. – biccentett felé Mizuki.

• Szintúgy!

Amíg még tartott a szünet, végigsétáltak a sulin keresztül. Kagome megmutatott mindent, amit csak tudott Mizukinak, aztán az elkövetkező szünetekben a maradékot. A két lány egyfelé lakott, így hazafele is vidáman beszélgettek. Aztán, Kagome véletlenül elkotyogott némi információt a középkorról, és várta, hogy Mizuki megdöbbenjen, vagy nem is tudja, mit csináljon, de a lány kérte, hogy folytassa Kagome a történetét. Mire a fiatalabbik gimis házához értek, befejeződött a történet, amibe az idősebbik lány egyszer sem szólt bele. Kagome most megint arra gondolt, hogy mit fog mondani Mizuki a történet befejeztével, de a lány úgy tekintett Kagoméra, mintha teljesen természetesnek venné, hogy barátnője időnként átugrik a középkorba a barátaihoz, ahol démonok mászkálnak, és egy ékkő szilánkjait kell összegyűjteni a csapatnak.

• Nos? – kérdezte Kagome félősen.
• Mi nos?
• Ugye most őrültnek tartasz, Mizuki? – Kagome kezdett ideges lenni.
• Nem. – válaszolta Mizuki. – Elmeséljek én is egy történetet?
• Milyen történetet? – Kagome lehiggadt.
• Ha hiszed, ha nem, én is át szoktam menni a középkorba… - ezen a fiatalabbik gimnazista úgy elcsodálkozott, hogy csak annyit tudott kinyögni: - Üljünk le! – odamentek a Szent fa alá, és leültek az egyik padra.
• Először is. Hívj csak Mizunak! A Mizukit nem szeretem annyira… - világosította fel Kagomét a lány, aki bólintott. Mizu belekezdett a történetbe…

Folytatása következik…