Yilsrana kinyitotta a szemeit, és nagy nehezen felült, aztán körülnézett. Az erőd a földdel lett egyenlő. Yilsrana lenézett kezére, amiben még mindig ott szorongatta a Tenseigát, aztán Toutosaira, Myougara, Ryungara és Sayara nézett.

-Meghalt, igaz? –kérdezte teljesen feleslegesen, mert már tudta a választ.

-Meghalt a nagyuram. –mondta Myouga sírva.

Yilsrana szomorúan körbenézett.

-Nem lett volna szabad. –mondta halkan. –Nekem kellett volna…

-Úrnőm, ugye jól vagy? –pattogott mellé Ryunga.

-Én jól. –mondta halkan Yilsrana. –Én jól…

-A nagyuram meghalt. –sírt Myouga.

Yilsrana felállt, és sóhajtott.

-Most azt kell eldöntenünk, mi legyen a kardokkal. –szólalt meg Toutosai.

-A Tenseiga Sesshoumarué kell, hogy legyen. –mondta Yilsrana. –Inu akarta. A Tetsuigát, pedig Inuyashának kell megkapnia, ha majd készen áll rá.

-És mi legyen a Sou’ungával? –kérdezte Toutosai.

-Arról nem hagyott instrukciókat. –mondta Yilsrana.

-Adjuk azt is valamelyik fiának? –kérdezte Myouga.

-Nem. –mondta Yilsrana. –Sesshoumaru csak pusztítana vele, Inuyasha, pedig képtelen lenne uralni.

-Akkor vidd el te úrnő. –szólalt meg Myouga. –Rejtsd el, hogy senki se találja meg .

-Igen. Rejtsd el a kardot Hime. –szólalt meg Saya. –Hétszáz évre le tudom pecsételni, de tovább nem.

-És el kell juttatnod a Tenseigát Sesshoumarunak. –mondta Toutosai.

Yilsrana sóhajtott.

-Rendben. –mondta végül. –A Tetsuiga jó helyen van Inu sírjában. Inuyasha idővel úgyis megtalálja majd a sírt a fekete gyöngyben.

Yilsrana felvette a Sou’ungát és a Tenseigát, amit időközben egyszer már letett, és megfordult.

-Én elindulok. –mondta, miközben Ryunga a vállára ugrott. –Talán még találkozunk.

Myouga meghajolt a távozó hercegnő felé.

-Sok siket Hime. –mondta Toutosai.

-Nem tudni mit hoz a jövő. –sóhajtotta kicsit később Yilsrana.

-Úrnőm? –nézett rá kérdőn Ryunga.

-Csak hangosan gondolkoztam Ryunga. –mondta Yilsrana.

A bolha elgondolkozva nézte úrnőjét, míg az csendben fojtatta az utat.

Folyatás következik