Elfogadni 24

“Ma éjjel sem tudtam aludni. És a legfurcsább az, hogy…egyáltalán nem vagyok fáradt…hm…mindjárt pirkad. El kéne indulni” Ránézett az ölében alvó Rinre. Nem volt szíve felébreszteni. “De akkor hogy a jó életbe álljak fel? Na jól van…szép lassan leemeljük a kis karocskáját…most a másikat…”

És ez így ment tovább, míg a kislány Aun hátára nem került. “Ezzel megvolnánk…”

Mai elindult a puha fűben. “Nem hallja meg. Szépen elslisszolok, és mire felébred visszaérek. Nem hallja meg…” Ilyen gondolatok jártak a fejében, miközben árgus szemekkel figyelte a földet, nehogy eltaposson egy faágat. “Egy jó száraz faágat. Egy törékeny faágat…”

- Aú!!! – szerencsétlenségére, miközben ágakat próbált kikerülni, jól megbotlott egy kiálló kődarabban. “Kizárt hogy ezt nem hallotta meg…” Hogy megbizonyosodjon saját igazáról, megfordult sajgós lábával, és egyenesen belenézett Sesshoumaru aranyszemeibe. “Ilyen nincs, nem bírok elnézni onnan…SZÓLALJ MÁR MEG!!! TÚL NAGY A NYOMÁS!!!”

- Hová készülsz? – “Na végre…” Maiból akaratlanul is egy megkönnyebbül sóhaj szakadt ki, majd megpróbálta gondolatait összeszedni. “Hova is készültem?”

- A…szóval én a… - “Nehogy már ennyire zavarba jöjjek! EZ ISZONYÚ!!!” majd a távolban meglátta a falut és beugrott neki- a faluba megyek…vagyis mennék.

- Minek akarsz oda menni? – “Rövid, és velős…mint mindig”

- Gondoltam már Rin unja a halat…- “Az elmúlt időben szinte csak azt ettünk…kezd fehérje túltengésem lenni…vagy mi”

Majd csönd lett. Egyikőjük sem szólalt meg. Kis idő után a kutyaszellem mégis megszólalt.

- Veled megyek. – “HOGY MIT CSINÁL???”- Most mit nézel ilyen idétlenül? – “Hát nem is tudom…”- Menjünk amíg Rin nem ébred fel- azzal a nagyúr elindult a falu irányába

- De…de…- Sesshoumaru megállt, majd hátranézett. Parancsoló tekintettel nézett a lányra “Na most akkor ki megy kivel???” – Egy ideig állta a tekintetét a nagyúrnak, de végül legyőzte meglepettségét, és utána indult.

Sesshoumaru szépen lassan ballagott a keskeny erdei ösvényen, és mivel nem volt elég hely, Mai kénytelen volt a háta mögött haladni, és erősen koncentrált, hogy ne lépjen rá a nagyúr sarkára. “Végül is, akinek sok száz éve van még hátra az életből, az ráér nem igaz? Na de hogy ennyire…?”

- És…nem félsz hogy valaki…úgy értem valami, rátámad Rinékre…nagyuram?

- Nem érzek szellem szagot a közelben. – “ Hát hogy is felejthettem el…én kis butus…”

Időközben kiértek az erdőből és már a falu határán voltak. “Milyen nagy a csend. Mondjuk nem tudom mit várok hajna..” azonban két dolog megszakította a(z értelmes) gondolatmenetét. Az egyik, hogy Sesshoumaru megállt, mintha észrevett volna valami érdekeset a távolban. A másik dolog pedig, hogy ismét meghallotta a hangot a fejében. “Mintha…énekelne …milyen szép…” Mait teljesen hipnotizálta a dal.

Sesshoumaru értetlenül nézte, ahogy Mai elindul a falu irányába. “Mi folyik itt? Kihez beszél?” Ám abban a pillanatban megtalálta az észlelt youkai aura tulajdonosát. Az albínót.

- Örülök hogy épségben visszatértél Yasashii úrnő.