Megint telihold volt, és Yilsrana unatkozott a palotában.

Tudta, hogy halandóként veszélyes számára a szabadban lenni, de nem érdekelte.

Hirtelen megjelent előtte egy szellem.

Yilsrana ledermedt.

Tudta, hogy halandóként esélye sincs a szellem ellen.

A szellem egy fához csapta a lányt.

Yilsrana nyakából ekkor kiszakadt a lánc, amin a Szent Ékkövet hordta.

Az ékkő pont a szellem előtt esett a földre.

Yilsrana tudta, mi következik, és átkozta magát, hogy nem maradt a palotában.

A szellem lehajolt, és egyszerűen lenyelte az ékkövet.

A szellem teste valami félelmetes transzformáción ment át.

Láthatóan sokkal erősebb lett.

Yilsrana megpróbált feltápászkodni, de nem sikerült neki. Fájt mindene.

-Gyűlölöm ezt a gyenge testet. –mondta Yilsrana miközben visszazuhant a földre.

A szellem fenyegetően indult meg felé.

Yilsrana tudta, hogy ha most nem történik valami, biztosan meghalt. A látása is kezdett elhomályosulni.

Hirtelen egy szürkés folt állt meg a szellem előtt.

Yilsrana hunyorított, és végül ki tudta venni Inutaishou alakját.

Nyugat ura karddal a kezében állt a szellem előtt.

A szellem végigmérte az inuyoukait, aztán úgy döntött, most inkább nem kockáztat.

Megfordult, és eltűnt.

Inutaishou eltette a kardját, aztán a lány mellé sétált.

-Nem bírod ki, hogy ne keverd magad bajba igaz? –kérdezte Inutaishou, és felvette a lányt a földről.

-De hisz tudod milyen vagyok. –nyögte a lány.

-Legalább akkor vigyázhatnál, mikor semmilyen erőd nincs. –mondta Inutaishou.

-Igazad… -kezdte a lány, de még a mondat befejezése előtt elájult.

Inutaishou megcsóválta a fejét, aztán karjaiban a lánnyal elindult vissza a palotába.

Folyatás következik