Háromszor is Sesshoumaru!

Ez is eljött végre. Sok időt felemésztő üldözés után, végül egymással szemben álltak az ellenfelek. Az egyik oldalon Naraku és csatlósai, míg a másikon egy kutyafülű hanyou csapata, kiegészülve egy feltűnően jóképű telivér kutyadémonnal.

Már épp egymásnak estek volna, mikor a szomszédos domb tetején felbukkant három alak.

Pontosabban három nő...

Naraku rájuk nézett, mire arcán átsuhant a felismerés.

– Nocsak, nocsak – kezdte gúnyosan. – Megtisztelnek bennünket Észak, Kelet és Dél hercegnői?

A bal oldalt álló nő borostyánsárga szemei dühösen megvillantak, ahogy ráemelte heves tekintetét:

– Most meghalsz Naraku!

– Kik ezek? – kérdezte a piros ruhás félszellem.

A középen álló nő a ráfordította világoskék pillantását.

– Yilsrana vagyok. Észak hercegnője. – felelte fenségesen, miközben kisöpört egy hófehér hajtincset az arcából.

Éles tekintete ekkor a hanyou előtt álló szellemre siklott. És azonnal elakadt a lélegzete. Ekkor a balján izgatottan toporgó, fekete hajú, aranyszemű nő oldalba bökte:

– Te, Yils… ki az a kawaii... izé... a-akarom mondani nagyon erős szellem? – kérdezte ártatlannak szánt arckifejezéssel.

Azonban a kékszemű nő nem felelt. Némán állt, és egyre csak az ezüsthajú szellemet bámulta. Ekkor már a harmadik, sötétvöröses hajú nő is a youkait szemlélve olvadozott.

A középen ténfergő hanyou döbbenten állt, és a magas kutyadémont néző, álmodozó tekintetű nőket figyelte.

Eközben Naraku magában morgolódott:

“Nem igaz!” gondolta dühösen. “Sesshoumarura csak úgy ragadnak a nők! És velem mi lesz?!”

A félszellem csapatából ekkor kivált egy sötétkékbe öltözött szerzetes, és odasétált a hercegnőkhöz. Letérdelt előttük, majd összegyűjtötte mindhárom hercegnő kezeit a saját markába. Végül mélyen a tekintetükbe fúrta a sajátját és átható hangon megkérdezte tőlük:

– Szép hölgyek, lenne valamelyikőtök a gyermekeim anyja?

A három nő nagy nehezen abbahagyta a nagy hatalmú inuyoukai bámulását, és a szerzetesre tekintettek.

Aztán felfogták a kérdését is...

A kék szemű hercegnő félelmetes gyorsasággal kapott áldozata torka felé. A másik kettő, azonban még időben elkapta a kezét. A szerzetes megkönnyebbülten felsóhajtott, de öröme még korai volt, mivel a borostyánsárga szemű kutyadémonnő megrázta hosszú, fekete haját, azzal odasétált elé.

– Houshi-sama... én tennék fel neked egy kérdést... – ujjaival hívogatta, mire az közelebb hajolt. – Megtennéd, hogy elmész az útból? – azonban, mikor a szerzetes még mindig nem értette, mire céloz, kifakadt:

– Takarod a kilátást!!!

Olyan erősen kiáltott szegény pára fülébe, hogy az azonnal le is bukfencezett a kis dombról, ahol a démonnők nézelődtek. A meredek utazás rövid, ámde fájdalmas megtapasztalás volt a férfi részéről, s eme utazás után némi utalást érzett az előkelő hölgyek válaszát illetően.

A szerzetes nagy nehezen feltápászkodott, ám ekkor a kutyafülű hanyou csapatából kivált egy szellemirtó nő, és fenyegetően a férfi felé indult.

– Végül is kik vagytok? – kérdezte ismét a piros ruhás hanyou, elszakítva a tekintetét a nőcsábászt verő nőtől.

A választ a kékszemű nő adta meg.

-Mint már mondtam, én Yilsrana vagyok, Észak hercegnője. Ő – mutatott a kutyaszellemnőre – Arvael, Kelet hercegnője. Ő pedig – mutatott a vörös hajú nőre – Naomi, Dél hercegnője.

– És mi dolgotok Narakuval? – kérdezte egy furcsa ruhába öltözött lány.

A három hercegnő ekkor már ismét a tisztavérű kutyaszellemet nézve sugdolózott.

– Kérdezd meg a nevét! – javasolta Arvael.

– Miért én? Kérdezd meg te. – mondta Yilsrana.

– Ezeknek meg mi bajuk? – döbbent le a piros ruhás hanyou, a sugdolózó, vihogó hercegnőket figyelve.

Végül Kelet hercegnője volt az, aki elindult a magas, jóképű inuyoukai felé. Még egyszer visszapillantott két társnőjére, mielőtt megköszörülte volna a torkát, azzal megállt a férfi előtt:

– Azon tanakodtunk, hogy – nagy levegő, majd rájön, mégse így kéne kezdeni és megrázza a fejét, hogy kitisztítsa gondolatait. – Megmondanád a neved?

A kutyaszellem fensőbbségesen végignézett előbb Arvaelen, aztán a másik két hercegnőn mielőtt válaszolt volna.

– Sesshoumaru vagyok.

Arvael gyorsan visszasietett Yilsrana és Naomi mellé és azonnal összesúgott velük.

– Végül is mit akartok Narakutól? – kérdezte a kutyafülű.

Arvael a hanyoura nézett, aztán vállat vont.

– Megölni – mondta egyszerűen.

– Bosszú – tette hozzá Naomi.

Yilsrana kék szemei hidegen megvillantak, mikor tulajdonosuk Narakura tekintett velük.

– Ő ölte meg mindhármunk szüleit. – mondta Észak hercegnője.

A szellemirtó lány odasétált a furcsa ruhás halandó nő mellé, és a fülébe súgott valamit. A lány válaszolt rá.

Arvael elnevette magát.

– Ti is halljátok, miről beszélgetnek? – kérdezte, miközben fél szemmel még mindig Sesshoumarut figyelte.

Naomi nagy nehezen elszakította tekintetét Sesshoumaruról, és Arvaelre pillantott.

– Épp azon tanakodnak, hogy buta fruskák vagyunk-e, vagy harcosok – mondta Yilsrana, miközben kitartóan bámulta Sesshoumarut. – Honnan szedhették, hogy nem vagyunk harcosok?

– Nem is értem... – nézett végig először magán, aztán társain Arvael, végül Naomi vetett fel egy ötletet:

– Talán azért, mert eddig nem is tettünk mást, csak azt a jókép...

– KI NE MONDD! – kiáltottak rá társai, ahogy befogták a száját. A hercegnő kérdő tekintetére azonban elsuttogták a választ neki:

– Szerintem minden szavunkat hallja – mondta Yilsrana.

– Ja, főleg az a nagyon jóképű kutyaszellem – tette hozzá még a másik nő is, aztán idegesen vihogni kezdett, ahogy rájött, mit tett. – Hoppá...!

A három hercegnő elvörösödve pislogott Sesshoumarura. A kutyaszellem a nőket figyelte kiismerhetetlen tekintettel.

- Szerintem, hallotta. – jegyezte meg suttogva Arvael.

- Biztosan. – mondta Yilsrana, és ismét az inuyoukaira nézett. – Minek kell folyton jártatnunk a szánkat?

- Most mit gondolhat rólunk? – kérdezte Arvael.

• Ti, lányok, lehet, hogy hülye ötlet, de nem kéne megölnünk Narakut? – kérdezte Yilsrana, aztán ismét Sesshoumarut kezdte figyelni – Bár…
• Ráérünk. – jelentette ki nemes egyszerűséggel Naomi hercegnő miközben tekintete még mindig Sesshoumarun időzött.
• Végül is igaz. – bólintott Yilsrana, és ismét Sesshoumarura fordította a tekintetét. – Nem sietünk sehova.
• Igen, igen. – bólintott Arvael, miközben elmélyülten bámulta Sesshoumarut. – Naraku nem szalad el.

• Mi olyan érdekes a bátyámon? – kérdezte a piros ruhás hanyou kicsit arrébb.
• Milyen szerencsés Sesshoumaru. – jegyezte meg álmodozva a sötétkék ruhás szerzetes. – Egyszerre három ilyen gyönyörű nő!

• Mi a fenéért bámulják annyira a bátyámat? – kérdezte.
• Talán, mert tetszik nekik. – vetette fel a furcsa ruhás lány.
• Kagome, a szaguk alapján az egyik nő inuyoukai, a másik kitsuneyoukai, és a harmadik, pedig félig torayoukai. – mondta a kutyafülű. – Biztos vagyok benne, hogy minden szavunkat hallják.

• Nem kérdezted. – mondta aztán.
• Inuyasha… - kezdte fenyegető halkan Kagome. – Fekszik!

• Kagome. – sétált oda a még mindig dühös lány mellé Sango, aki úgy látszik, már abbahagyta Miroku püfölését.
• Igen Sango? – nézett fordult a szellemirtó felé Kagome.
• Szerinted, nem hasonlít valakire Yilsrana? – kérdezte Sango.
• Kire? – kérdezte Kagome.
• Midorikora. – mondta Sango – Ha halandó lenne, szerintem pontosan úgy nézne ki, mint Midoriko.
• Most, hogy mondod… -pillantott a fehér hajú hercegnőre Kagome. – Ha nem lenne ott az a három kék csillag a homlokán és az a két kék méregcsík pár az arcán, és fekete lenne a haja és a szeme, tényleg kiköpött Midoriko lenne.
• Még az öltözete is ugyan olyan, mint Midorikonak volt. – jegyezte meg Sango.
• Nem felejtettetek el valamit? – kérdezte egy ingerült hang. – Vagy inkább valakit?

• Ez már tényleg sok tőled! – fakadt ki Arvael. – Nem láttad, hogy nem érünk rá!
• Igen. – mondta Naomi ingerülten. – Most pont nem veled foglalkoztunk!
• Most tényleg véged! – jelentette ki Yilsrana, és szemeiben gyilkos fény villant.