A kutyaszellem és a hanyou papnő egy magaslaton álltak, és a szellemirtók faluját szemlélték.

-Mit aggódsz Sessh? –vigyorgott rá szerelmére Yilsrana. –Nem adták volna nekem az ékkövet, ha ki akarnak irtani.

-Miért vagy ilyen makacs? –kérdezte Sesshoumaru.

-Ezért szeretsz, nem igaz? –vigyorgott Yilsrana.

Sesshoumaru megrázta a fejét.

-Nők.

Yilsrana és Sesshoumaru fél perc múlva már a faluban voltak.

Az egyik szellemirtó azonnal felismerte Yilsranát.

-Yilsrana Hime, minek köszönhetjük látogatását? –kérdezte a szellemirtó.

Yilsrana Sesshoumarura mutatott.

-Ő a jegyesem, Sesshoumaru. –mondta. –Egyébként csak szeretnénk többet megtudni Midorikoról.

-Akkor jöjjenek velem. –mondta a szellemirtó. –A falufőnök biztosan szívesen válaszol úrnőm kérdéseire.

Sesshoumaru és Yilsrana néhány perc elteltével már egy férfi előtt álltak.

A férfi ránézett Yilsranára.

-Nem hittem, hogy egyszer majd üdvözölhetem Midoriko reinkarnációját. –mondta a főnök.

-Honnan… -lepődött meg Yilsrana.

-Midoriko nem messze innen, egy barlangban vált kővé. –mondta a férfi, és elindult kifelé a házból. –Kiköpött mása vagy, eltekintve a méregcsíkoktól, a három csillagtól a homlokodon, a füledtől, a karmoktól és a fehér hajadtól. Feltételezem, mikor halandóvá válsz, kiköpött Midoriko vagy.

-Hát… igen.

-Szerintem az lesz a legjobb, ha magatok látjátok őt a barlangban. –mondta a főnök. –Nekem még dolgom van, ha elmagyarázom az irányt, odataláltok?

-Természetesen. –biccentett Sesshoumaru.

A szellemirtók falujának főnöke röviden elmagyarázta Sesshoumarunak és Yilsranának, hogy merre kell menniük, aztán elsietett a dolgára.

-Na akkor irány a barlang! –mondta Yilsrana.

Sesshoumaru végignézett szerelmén, aztán mosolyogva megcsóválta a fejét.

-Te már sosem fogsz felnőni? –kérdezte Sesshoumaru.

-Nem hiszem. –nevetett Yilsrana. –Én már csak ilyen reménytelen eset vagyok.

-Na menjünk, és nézzük meg azt a barlangot. –javasolta a kutyaszellem.

-Ok. –értett egyet Yilsrana.
 

Folytatás következik