/Ma éjjel telihold./ gondolta. /Gyűlölöm, mikor halandóvá változom. Olyan kiszolgáltatottnak érzem magam./

Yilsrana a teliholdas éjszakák alkalmával mindig bezárkózott a szobájába, mert apja nem engedte, hogy lánya halandóként elhagyja a palotát. Tudta, hogy Yilsrana félszellemként is képes életveszélyes helyzetekbe keveredni, és valahogy sejtette, hogy lánya halandóként is megtalálná a veszélyt.

Yilsrana a palota kertjében összefutott Inutaishouval. Nyugat ura végigmérte a lányt, aztán megszólalt.

-Ma éjjel változol halandóvá? –kérdezte.

-Honnan tudja? –lepődött meg Yilsrana.

-A szagod már most olyan, mint egy halandóé. –jegyezte meg Inutaishou.

-Hát persze. –sóhajtott Yilsrana. –Bárcsak már holnap lenne.

-Ennyire nem szeretsz halandóvá válni? –kérdezte Inutaishou.

-Gyűlölöm, hogy olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. –mondta a lány.

-Értem. –mondta Inutaishou.

-Ráadásul apám azt sem engedi, hogy elmenjek valahová az ilyen éjszakákon. –mondta Yilsrana.

-Csak aggódik érted. –mondta Inutaishou. –Ezért ne haragudj rá. Most, ha megbocsátasz mennem kell.

Yilsrana sóhajtott, aztán inkább visszament a szobájába.

Mikor a nap lement, Yilsrana rögtön átváltozott. Belenézett a tükörbe, aztán hátradobta fekete haját.

-Még jó, hogy havonta csak egyszer vagyok halandó. –mondta Yilsrana.

Hirtelen kopogtak.

-Ki az? –kérdezte Yilsrana.

/Nem igaz! Máskor simán tudom, ki van az ajtó előtt, de most még a szagokat sem érzem úgy, mint normálisan!/ morgolódott magában a hercegnő.

-Én vagyok, Sesshoumaru. –felelt a látogató.

/Végül is, ha elvesz, előbb-utóbb úgyis megtudja./ gondolta Yilsrana, aztán beengedte Sesshoumarut.

Sesshoumaru kicsit meglepődve mérte végig az előtte álló, HALANDÓ lányt.

-Mit szeretnél? –kérdezte Yilsrana.

-Nem láttalak a vacsoránál, gondoltam megnézem mi van veled. –mondta Sesshoumaru. –Nem tudtam, hogy ma változol halandóvá.

-Apád már reggel megérezte a szagomból, hogy ma éjjel változom át. –mondta Yilsrana –Ezért inkább bezárkóztam. Bár sokkal szívesebben mennék el ilyenkor máshová, de apám nem engedi.

-Értem. –mondta Sesshoumaru. –És nem zavar?

-Az, hogy egy éjjelre halandó leszek nem. Az viszont sokkal inkább, hogy ilyenkor mindig olyan kiszolgáltatottnak érzem magam.

Sesshoumaru belépett a lány szobájába, és behúzta maga mögött az ajtót.

-Nem kell aggódnod. –mondta halkan. –Ezentúl mindig itt leszek, és megvédlek mindentől.

Yilsrana leült az ágyára. A kutyaszellem, pedig mellé ült. Sesshoumaru átölelte Yilsranát, aki lassan álomba merült.

Életében először aludt nyugodtan teliholdas éjszakán.

Sesshoumaru, pedig halvány mosollyal az arcán vigyázta a hercegnő álmát.

Folytatás következik