17. rész

“Hazamegy…csak úgy szó nélkül hazamegy” Sesshoumaru mintha nem is Inuyashára figyelt volna. Csak állt és a gondolataiba merült. Majd ugyanúgy ahogy jött, el is ment, tudván hogy már valaki nem lesz ott.

Mai a szemét mindvégig Sesshoumarun tartotta, és imádkozott hogy ne vegye észre. (Nem mintha vallásos lett volna, vagy ilyesmi.) Miután látta, hogy elmegy, és semmi jelét nem adta hogy észrevette, megkönnyebbülten sóhajtott, de fájt a szíve.

Nem idegesíthette többet Yakent.

Nem lehetett többé együtt Rinnel.

Már nem volt annak a tudatában, hogy Sesshoumaru mellet semmi baja sem eshet.

És nem láthatja többé őket.

- Hát ez meg mit keres itt? – riasztotta fel merengéséből Inuyasha felháborodott hangja.

- Nyugalom Inuyasha…- próbálta csitítgatni Kagome, de mintha egy sziklához beszélt volna.

- Mutasd az igazi alakodat szellem!

- Hányszor mondjam hogy nem vagyok szellem!- háborodott fel Mai a kijelentésen. – vagy ennyire rossz a szaglásod kutyaszellem létedre?

- Én nem érzem a gonosz jelenlétét.- csatlakozott a szerzetes a “beszélgetésbe”.

- Én se. Nem értelek Inuyasha. Ha szellem lenne már rég ránk támadt volna. – hallott egy ismerős hangot Mai. Annak a lánynak a hangját akivel annakidején a folyóparton találkozott Kagoméval egyetemben.

De nem sokáig gondolkozhatott ezen, mert a szerzetes megfogta a kezét. Sokatmondó pillantással nézett rá.

- Mondd, lennél a gyermekeim anyja!- Mainak erre elég furcsa kifejezés ült ki az arcára. Kagome mesélt a szerzetes szokásáról, mégis eléggé ledöbbentette.

- Ha udvarolni akarsz Sangonak, akkor ne kérdezz ilyet egy vadidegen lánytól. – azzal kikapta a kezét a szerzeteséből- Főleg ne tőlem.

Ezen a válaszon nemcsak Miroku döbbent le, hanem mindenki már is. Legelőször Sango ocsúdott föl, majd megragadta a szerzetes fülét és elráncigálta. Kagome, miután Inuyasha kezdett lenyugodni, leültek beszélgetni.

- Kati, ugye jól sejtem, hogy visszakaptad a látásodat?- Mai elmosolyodott, majd bólintott.

- De Kagome…megkérhetnélek valamire? Kérlek, ne hívj Katinak. Legalábbis itt, szeretném, ha Mainak hívnátok. Nagyon megtetszett ez a név.

- Jól van. Akkor Mai. Elárulod hogy kerültél ide?

- Úgy, ahogy te. Vagyis a kúton át. – majd elmesélte ugyanazt, amit Rinnek és Sesshoumarunak. “Dehogy Sesshoumarunak. Csak Rinnek.” Javította gyorsan ki magát.

Hamar leszállt az est, ezért úgy döntöttek aznap már nem indulnak vissza a kúthoz. Mai sokáig nem tudott elaludni. Állandóan azon járt a feje, hogy mit mondjon a szüleinek. De sokszor visszatértek cikázó gondolatai egy ezüst hajú férfira, aki nemrég közölte Rinnel a hírt, hogy Mai már nem jön vissza többet.