3. fejezet
Inuyasha nem volt jó tanár, de a módszerei mégis eredményesek voltak. Az alatt a két hónap alatt, ami eltelt azóta, hogy Sora kihúzta a fiú mellkasából a nyilat, a lány lassanként megtanult harcolni. Kardforgatásban remekelt igazán. Mivel a teste már nagyon megerősödött, a nagyon erős csapásokat is vissza tudta verni. Sajnos azonban a mágikus erői fejlesztésére már nem maradt ideje, ezért még mindig nem tudta elérni azt a célját, hogy vihart tudjon támasztani.
Most is éppen Inuyashával gyakoroltak.
- Emeld magasabbra a kardod, így nem jó! - kiáltotta Inuyasha. - Most vágj oldalra!
- Feltétlenül azt akarod elérni, hogy lekaszaboljalak?!? - kiabált vissza Sora.
- Nem. Én csak azt akarom, hogyha megtámad téged valaki, akkor esélye se legyen!
A két hónap alatt Sora és Inuyasha egészen jó barátok lettek. Vagyis… nem is igazán barátok. Valamivel több annál. Kölcsönösen tetszettek egymásnak, de ezt egyikük sem mondta volna meg a másiknak. Ennek ellenére megbíztak egymásban, és már szinte mindent tudtak egymás régebbi életéről. Ahogy teltek a napok, egyre több időt töltöttek együtt, és rendszerint Sora látta el Inuyasha sebeit, ha az megsérült valami kósza szellem elleni támadásban, mint például nemrég is, amikor Inuyasha bátyjától szerezték meg nagy keservesen a Tetsusaigát.
Inuyasha most nagyot lendített a kardján, és ha nem állítja meg időben, elvágta volna Sora torkát.
- Te nem is figyelsz rám! - csattant fel a fiú. - Mondtam, hogy emeld magasabbra a kardod!
- Bocsáss meg - nézett rá Sora. - Elfáradtam. Hagyjuk abba mára.
- Na jó, legyen - egyezett bele a fiú, és elrakta a kardját. - Gyerünk enni! - indítványozta aztán.
- Rendben.
És elindultak Kaede anyó kunyhója felé, ahol már finom étel várta őket. Éppen végeztek az evéssel, amikor két parasztember rontott be a kunyhóba. Amint meglátták a vén papnőt, belekezdtek a mondókájukba. Történetük szerint a közeli települést egy Naraku nevű szellem és annak csatlósai tartották rettegésben. Most segítséget kérni jöttek.
- Hamarosan megérkezik hozzátok a segítség - mondta nekik Kaede anyó. - Addig is térjetek vissza a falutokba.
Amint a két ember távozott, az anyó Inuyasháékra nézett.
- Elvállalnátok, hogy szétnéztek náluk? - kérdezte.
- Persze - mondta Inuyasha. - Induljunk most rögtön?
- Jó lenne - bólintott az anyó.
- Akkor hát gyerünk! - szólt Sora.
Nem siették el a dolgot. Mindig néhány száz méterrel a két paraszt mögött haladtak, de így is hamar odaértek a másik faluba. Már messziről megérezték a gonosz jelenlétét. Végül aztán megálltak a falu közepén, és vártak.
- Biztos, hogy ide fog jönni az a Naraku? - kérdezte Sora.
- Biztos bizony. Megérzi majd, hogy két félszellem van itt, és nem tud majd ellenállni a lehetséges csatának - válaszolt Inuyasha.
Ebben a pillanatban már meg is jelent előttük egy hosszú, hullámos, fekete hajú szellem. Ő volt Naraku.
- Ó, Inuyasha! Milyen öröm, hogy újra láthatlak! - kiáltott fel az tettetett örömmel a hangjában.
- Mi? Te ismersz engem? - nézett rá meglepődve Inuyasha.
- Hát persze - vigyorgott gonoszan Naraku. - Annak idején én intéztem el, hogy Kikyou meghaljon, te pedig a fára szögezve végezd.
- Te voltál?!?
- Igen, én. Ez volt eddigi életem egyik legnagyobb húzása. Kár, hogy ez a csitri kiszabadított - nézett Naraku undorodva Sorára.
- Te alávaló gazfickó! - kiáltott Inuyasha. - Most mindenért meglakolsz! - és előkapta a Tetsusaigát.
Inuyasha nekirontott Narakunak, Sora pedig tehetetlenül nézte. Nem tudott közbelépni, vagy segíteni Inuyashának, mert akkor ő is garantáltan megsebesült volna a fiú vagdalkozásától.
Iszonyú harc volt. Inuyasha magát nem kímélve támadott, Naraku pedig élő gyökérkupaccá változva védte magát. A földhöz vágta Inuyashát az indákkal, majd miután mérges gőzt lehelt rá, fellökte magát a levegőbe. Inuyasha utána eredt. Egyetlen suhintással levágott 3-4 indát, de Naraku azonnal újranövesztette azokat. Elkapta velük a fiú nyakát, és szorítani kezdte. Inuyasha kezéből kiesett a kard, amit azonnal föl is kapott. Mivel Inuyasha megtanította neki, hogy hogyan kell használni a Szélbordát, úgy döntött, ha végzetesre fordulna a helyzet, használni fogja azt.
Inuyasha közben küzdött az életéért, és nagy nehezen kiszabadította magát. Vetett körbe ez pillantást, és meglátta, hogy Soránál van a kardja. Úgy döntött, megpróbál valamit. Hirtelen mozdulattal Naraku mögé került, és lefogta a szellemet. Tekintete összekapcsolódott Soráéval, és a lány azonnal megértette, hogy mit akar a fiú. Így hát hamar támadóállásba helyezkedett, majd elkiáltotta magát, és lecsapott:
- Szélborda!!!
A támadás telibe találta Narakut és mögötte Inuyashát. A gonosz szellem, amint áthatott rajta a Szélborda, az utolsó erejét összeszedve elmenekült, Inuyasha viszont ott maradt a földön fekve. Szerencsére nem esett túl nagy baja, hiszen Naraku fogta föl a támadást, de azért néhány sebet így is beszerzett. Sora odarohant hozzá és felsegítette.
- Ügyes voltál - mondta neki Inuyasha.
- Nem. Te voltál ügyes. Remekül harcoltál - válaszolt Sora. - De gyere, menjünk innen. Keressünk egy helyet, ahol elláthatom a sebeid.
- Újra fog támadni. Naraku nem halt meg.
- Tudom. Ezért is kell hamar meggyógyulnod.
És elindultak.