2. fejezet
Óriási vihar tombolt. Eső verte a szántóföldet, és szél korbácsolta a fákat. Aztán hirtelen vége lett a viharnak, és csendes eső kezdett hullani az égből. Sora gyakorolt. Már lassan egy hónapja volt a középkori világban. Mindez idő alatt haza se ment. Egy csendes kis faluban egy Kaede nevű öreg papnőnél húzta meg magát. Ő tanítgatta arra, hogy hogyan használja az erejét. A lány pedig egyre erősödött. Ugyan maga nem tudott vihart létrehozni, de le tudta csendesíteni azt. A teste is egyre strapabíróbb lett, a sebei nagyon hamar begyógyultak. De hiszen ez természetes, a szellemvér segítette.
Sora elindult haza a hegytetőről, ahol eddig ácsorgott. Az erdőn át ment, és mint mindig, most is megállt egy hatalmas fánál, és merőn nézte azt. A fa törzséhez egy fiú volt szegezve, aki az élet és a halál határmezsgyéjén lebegett. Félszellem volt, akár csak Sora maga. Ezért s nézte annyit őt a lány. Bár a fiú kómában volt, Sora mégis sokkal közelebb érezte magához minden itt élőnél. És különben is, tetszett neki a fiú hosszú fehér haja, és a cuki kutyafülei. Egyszer mesélt is róla Kaede anyó. Azt mondta, hogy ő egy gonosz félszellem, aki mindenkit megölne, ha elszabadulna. A neve Inuyasha. Sora viszont nem hitt az anyónak. Nem tudta volna kinézni Inuyashából, hogy egy hidegvérű gyilkos…
Ebben a pillanatban Sora felkapta a fejét - vérszagot érzett! Elkezdett futni a falu felé. Mikor kiért az erdőből az egyik ház mellett, elállt a lélegzete. Egy hatalmas szellem nézett vele farkasszemet! De még mielőtt a lény lesújthatott volna a lányra, Kaede anyó belelőtt a démon kezébe egy nyílvesszőt, és rákiáltott Sorára:
- Fuss! Hozz segítséget!
- Segítséget? De honnan?
- Az mindegy, csak menj már!
Sorának végigsuhant az agyán egy gondolat. Talán Inuyasha segíthetne! És már futott is, hogy megpróbálja leszedni a fiút a fáról. Sora hamar odaért Inuyashához, majd feljebb mászott az indákon, hogy egy magasságban legyen a fiúval. Megfogta az Inuyasha mellkasából kiálló nyílvesszőt, és megpróbálta kihúzni, de sehogy sem sikerült. Végül minden erejét összeszedve rákoncentrált a nyílvesszőre, és egy hatalmas rántás után a nyíl atomjaira esett szét a kezében, ő pedig legurult a földre, de szerencsére a talpán állt meg. Közben Inuyasha magához tért. Meglepődve nézett Sorára, aztán gonoszan elvigyorodott.
- Kiszabadítottál - mondta. - Remélem tisztában vagy a következményekkel.
- Ö… következményekkel? - nézett rá döbbenten Sora.
- Igen. Mégpedig azzal, hogy el fogom pusztítani a falut, méghozzá azért, hogy megbosszuljam, amit Kikyou tette velem - és Inuyasha elkezdte letépni magáról a köréje tekeredett növényeket.
- De hisz az már 50 éve volt! - kiáltott fel Sora. Ismerte a történetet, Kaede anyó mindent elmesélt róla.
Inuyasha a földre huppant, és hitetlen szemekkel nézett a lányra.
- Hogy mondtad? 50 évvel ezelőtt? - kérdezte a fiú.
- Igen. Pontosan - bólintott rá Sora.
- De… akkor már… Nem is élnek itt azok, akiket ismertem…
- Egy részük még itt él, de mind vén már - mondta a lány.
- És… Kikyou?
- Meghalt. Közvetlenül azután, hogy téged felszögezett a fára. De erre most nincs idő! Kaede anyó segítségért küldött, én pedig érted jöttem. Egy óriási szellem támadta meg a falut.
- Te is félszellem vagy, mint én. Miért nem cselekedsz te? - kérdezte Inuyasha.
- Azért, mert nincs elég erőm! De gyere már!
- Hát… jó. Végülis mit veszíthetek. És amúgy is elmacskásodtak a tagjaim - állt fel a fiú a földről, majd elindult a falu felé. Sora követte őt, és közben egyre sürgette. Végül odaértek a falu széléhez és meglátták a szörnyet, aki éppen az emberekkel harcolt. Inuyasha megállt egy pillanatra.
- Úh, ez aztán a jól megtermett szellem! Na, lássuk csak, mit tehetünk! - és belevetette magát a küzdelem sűrűjébe.
Az emberek megriadva futottak szerteszét. A démon miatt érzett félelmükön már túltették magukat, de az túl sok volt nekik, hogy egyszercsak megjelent közöttük a “titokzatos erdei félszellem”. Inuyasha egyenesen nekirontott a hatalmas szellemnek. Az lomha agyával meglepődve vette tudomásul, hogy méltó ellenfele akadt. Megpróbálta hát eltalálni Inuyashát egy szarufával, amit az egyik beszakadt tetőből ragadott ki. Persze a fiú könnyedén tért ki az ütés elől. Megkerülte a szellemet, és hátulról elkapva letépte az egyik karját. Az felüvöltött a fájdalomtól, és sugárban ömlő vére elborította a földet. Tehetetlen dühében össze-vissza kezdett csapkodni, hatalmas pusztítást okozva ezzel maga körül. Egy ilyen kósza ütés váratlanul eltalálta Inuyashát a hasán, aki ennek következtében gyönyörű ívet repült, majd hangos becsapódás kíséretében landolt a földön. Egy pillanatra elvesztette az eszméletét, de mihelyst magához tért felpattant és nekirontott a szellemnek. Mostmár tényleg dühös volt. Egy óvatlan pillanatban kikapta a démon szemeit, majd felkiáltott:
- Vasromboló Lélekrabló! - és darabokra szaggatta a szellemet. Aztán odasétált Sorához.
- Elintéztem, ahogy kérted - mondta Inuyasha és megállt a lány mellet, várva a további fejleményeket. Kaede anyó ment oda hozzájuk először.
- Sora. Ugyan segítségért küldtelek, de hogy gondoltad, hogy pont Inuyashát hoztad ide?!? - kérdezte az anyó.
- Jó ötletnek tűnt - vonta meg a vállát a lány. - És hát nem ölt meg senkit a ki a falusiakhoz tartozik, nem? Nem értem miért nem lehetett őt előbb leszedni arról a fáról!
- Mert egy gyilkos - válaszolta a vén papnő.
- Miért? Csak mert félszellem? Magam is az vagyok, akkor én is gyilkos lennék? - kiabálta Sora. - Engem mégis miért nem szögeztetek hát melléje?!?
- Ő sok embert megölt itt, és…
- Ismerem a történetet! De tudod mit, anyó? Szerintem csak félreértés volt az egész, egy fatális véletlen, és Inuyasha csak önvédelemből tette, amit tett!
- Nem kell megvédened! - vágott közbe Inuyasha. - Nem érdekel az egész. Csak azért segítettem most, mert te kérted. Te szedtél le a fáról, hát ennyivel tartoztam neked. Ö… mi is a neved?
- Sora.
- Tehát Sora, mostmár ki vagyunk egyenlítve.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte a lány.
- Szerintem - kezdte Kaede anyó - ha már egyszer úgyis így jött ki a lépés, akkor Inuyasha itt maradhatna mindaddig, amíg jól viseli magát. Úgy gondolom, hogy taníthatna téged.
- Keh! Én ugyan nem fogok oktatósdit játszani! - fordult el Inuyasha.
- Gondolj bele fiam - mondta az anyó. - Fedél lenne a fejed fölött. Kapnál enni. Lenne egy biztos pont az életedben. Mindezekért pedig csupán néhány órát kéne gyakorolnod Sorával. Nos, hogy döntesz?
- Előre szólok, ha nem elég ügyes, itt hagyom őt. De… amúgy rendben - válaszolt Inuyasha, és ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést.