|
12. rész
Régi jó ismerősök
12. Rész: Egy újabb kaland vége
Inuék és a többi falusi visszatért Ezüstfaluba, hogy a sebeiket bekötözhessék, egyenek valamit, netán aludjanak is egy kicsit. Jakeru vacsorát készítetett, és mindannyian egy nagy teremben ültek most, kivéve Miyát és Sesshomarut. Ugyebár, ők még nem ébredtek fel. A falusi gyerekek faggatóztak:
Miyulin:- Te, Kaleo! Hogy halt meg Drakon?
Kaleo:- Az úrnő szépen lepuffantotta.
Saleman:- És ti addig mit csináltatok?
Kaleo:- Hát, em…
Shippo:- Egy pajzs mögött húzódtunk meg.
Miyulin megvetően nézett:
- Milyen gyáva…
Odajött Kagome is:
- Nem tehettünk mást. Azok az elit katonák túl sokan voltak!
Kaleo:- Ráadást ékkő nélkül!
Miyulin:- Akkor megértem… Mondd,… em, bocsáss meg, hogy is hívnak?- Kéárdezte Kagomét.
- Kagome vagyok. Mit akartál kérdezni?
- Az a kutya harap?
- Mi?- Inuyasha felé nézett, aki Jakeruval és Kahnnal társalgott nem messze tőlük.
Miyulin:- Tudod, én nem szeretem a kutyákat…
Kagome:- Nem bánt, ha t sem őt.-mosolygott.
Kagome aztán odament Inuyashához. A három férfi a falnál ült, Inu mögött egy ajtó volt.
Kagome:- Zavarok?
Jakeru:- Nem, dehogy! Ülj csak le!
Kagome:- Szellemekhez képest elég barátságosak vagytok.
Jakeru:- Köszönd Inuyashának! Ha nem lennénk régi ismerősök, megetetnélek az embereimmel… Bár utálják az emberhúst…
Kagome:- Milyen kedves…-Eliszonyodott- Miről beszéltek?
Jakeru:- Ó, csak tudni akartam, miről maradtam le, míg halott voltam. Ugye, Kahn?
Kahn:- Igen ám! Ezért Inuyashát kérdezgetjük róla… Na, mondd csak tovább! A varázsigénknél tartottál…
Inuyasha:- Ja, igen. Most sem értem, hogy Sesshomaru iért viselkedett ilyen furcsán…
Jakeru:- Hogy érted?
Inuyasha:- Mielőtt a lelke elszakadt volna a testétől, mégegyszer utoljára hátrafordult…
Kagome:- Tényleg? Nem is láttam…
Inuyasha:- Igen, mert gyors volt, egy másodperc csupán… Hátrafordult, rám mosolygott, és mintha azt mondta volna: Sayonara, Inuyasha!
Kagome:- Tényleg nem vall rá…
Kahn:- Ti nem ismeritek Sesshomarut. Fiatal korában nem volt ilyen rideg; Inuyasháéra hasonlított a viselkedése.
Jakeru:- Igaz. Kedves kis srác volt. És rettentően szerelmes…
Kahn:- Az ám! Az örök riválisom! De végül, együtt haltunk meg… Legalább nagy robbanás volt?
Inuyasha:- Óriási! Én biztosan belehaltam volna! Ki tudta, hogy Sesshomarunak ekkora lelke van…- Gúnyosan nevetett. Az sodji hirtelen félretolódott mögötte, és Inuyasha beesett rajta. Sesshomaru állt az ajtóban. Felsőtestén kötés, ezen kívül csak egy nadrág volt rajta. És megvolt a karja; a csók hatására.
Sesshomaru:- Az egyetlen, ami óriási, az a szád, Inuyasha.
Jakeru:- Lám, lám! Felébredt csipkerózsika!
Sesshomaru:- Maradjunk a Sesshomarunál, rendben?- Odament melléjük, és leült ő is.
Inuyasha:- Szólhattál volna…
Jakeru:- Hogy van a sebed, Fluffy?
Mindenkit elkapott a röhögés, Sess pedig morogni kezdett. Mindenki elhallgatott.
Sesshomaru:- Elég jól van ahhoz, hogy egyek valamit! A köztes világban nem nagyon akadt étel…
Kahn nevetett:- Maradtál volna ott, haspók! Most mindent befalsz!
Sesshomaru:- Ugyan. Már nem vagyok abban a korban…
Közben meghozták az ételt, és mindenki helyet foglalt egy óriási ebédlőasztalnál.
Inuyasha:- Jól néz ki…
Miroku:- Nahát, ilyesmit még nem láttam… Ezek embereknek ismeretlen étkek.
Shippo:- Nem lehetnek rosszak, ahogyan kinéznek…
Inuék nekiláttak volna enni, de Sesshomaru ellopta az ételt előlük, és habzsolni kezdte. Inuyasha dühös lett:
- Sesshomaru! Az az enyém volt! Miért vetted el? Előtted is van elég!
Sesshomaru komoly arcot vágott, Inura, majd Jakerura nézett, és elfordult tovább eszegetve. Jakeru megértette, és rögtön hívta a szolgálókat:
- Mit parancsoltam? Ostobák! Megmondtam, hogy a félszellemnek és az embereknek ne hozzatok szellemétket! A rókakölyök sem ehet! Ahhoz túl kicsi! Azonnal készítsetek valami embernek valót!
- Igen, uram- Hajladoztak a szolgálók, és elrohantak a konyhába.
Sango:- Miért nem ehetünk az étkeitekből?
Jakeru:- A szellemétkek tartalmazhatnak olyan összetevőt, amely rossz esetben halálos lehet egy ember számára. Jobb esetben hasmenést okoz…
Inuyasha gyanakodva nézett Sesshomarura, aki immár lenyelte az utolsó falatot is.
Inuyasha: “… Tévedek, vagy Sesshomaru az imént megmentette az életünket? De miért?…”
Kahn Sess hátára ütött:
- Őrült vagy, öreg barátom! Meghalsz egy lányért, aztán mikor az megment, belehal, és most ez…- Hirtelen elhallgatott, mert Jakeru szúrós szemmel nézett rá. Halálos csend lett úrrá a teremben. Sess tekintete eltorzult, felállt, és Jakeruhoz fordult:
- Mit jelentsen ez? Miya meghalt?
Jakeru:- Nem, még él! Csak, mikor téged visszahozott az életbe, elhagyta az ereje. Regenerálódnia kell, de lehet, hogy már késő. Csak remélni tudjuk, hogy valaha felébred. Sajnálom.
Sesshomaru lesütötte tekintetét:
- Már megint én vagyok az oka…- Majd kiment a teraszra, és ott búsult. Látni lehetett egy könnyet lecsordulni az arcán. Alig, hogy kiment, a szembeni ajtó kinyílt, és Miya lépett be rajta. Haját kiengedve húzta maga után a földön, ő maga fehér kimonóban, mint a fehér mágusé volt; arca sápadt.
- Mi ez a búskomor hangulat?- Mindenkiben fennakadt a lélegzet.
Inuyasha:- Tehát jobban vagy. Akkor teljesíthetnéd a kérést, amit megígértél!
Kagome:- Inuyasha…
Miya:- Rendben. Mi lenne az?
Inu:- Változtass teljesen szellemmé!
Miya odament, és a fejére tette a kezét:- Nem lehet. A sorsod nem engedélyezi ezt nekem.
Inu:- Hogy mi?
Miya:- Sajnálom, nem lehet. “… A te érdekedben. Túl veszélyes…”
Inuyasha:- A fenébe! Akkor kérem az ékkőszilánkot, ami Drakonban volt.
Miya:- Tudtam, hogy ez kell neked- Előhúzta az ingujjából- Tessék. A tiéd.
Inu:- Köszönöm. Akkor már csak az eredeti terv marad…
Miya eztán kiment Sesshez a teraszra. Lehetett látni, ahogy a férfi felpattan, és megöleli a lányt. Nagyon boldognak tűnt. Akárhogy marasztalták őket a falusiak, Inuék másnap útra keltek azzal a reménnyel, hogy, mert így alakultak a dolgok, egy ideig nyugtuk lesz Sesshomarutól, aki ez alkalommal egész kedvesnek bizonyult…
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
