|
2. rész
Régi jó ismerősök
2. Rész: A Bujdosó mágus
A két sárkányszörny leereszkedett, és a falu bejáratánál letette Inuyashát és társait.
Kaleo:- Vágjatok át a falun a Zafír-palotáig! Ja, és még valami…
Egy nevet kiáltott és megjelent egy kicsi farkaslányka, kb. akkora lehetett, mint Shippo.
- Mi az?
Kaleo:- Miyulin, adj egy pár nyakláncot… - Inuyasháék felé mutatott -… Nekik!
Inuyasha:- Milyen láncot?
Miyulin:- Olyat, amelyik elveszi a szagotokat, így az itteniek szellemnek tartanak majd… Em… Kaleo?
Kaleo:- Igen?
Miyulin:- Ugye nem bánt? – Inura mutat.
Inuyasha furán néz.
Kaleo:- Tudod, fél az ebektől… Mégha te csak félig is vagy az…
Inuyasha:- Fura…
Kaleo és Kalaido elment, és Inuék, Miyulin vezetésével, lánccal a nyakukban elindultak a szellemfalun keresztül.
A falu különös házakból és mindenféle portékát áruló standokból állt. A jövő-menő szellemek gyanakodva néztek rájuk, de a láncok no meg Miyulin miatt is nem bántották őket.
A kastély védőfalához értek, melynek egy hatalmas kapu is a része volt. Akkor megjelent ott egy furcsa kis szellem.
- Szia, Miyulin! – Mondta lassan.
Miyulin:- Mi az, Lin? Valami baj van?
Lin:- Fáj a szemem…
Miyulin:- Már megint kit szippantottál be?… - Tudniillik, Lin két szeme helyén két fekete lyuk volt… Szegényke… - Mindegy… Vidd be őket!
Lin:- Jó…
Odament az ajtóhoz, és kopogtatott 5- öt, amire 2 kopogás volt a válasz. A kapu kinyílt. A fal mögött állt a Zafír-kastély. Elég magasan fel kellett nézni a csúcsáig… A katélykertben egy fa alatt aludt egy ember alakban is hatalmas (3 m!) szellem.
Lin:- Jakeru nagyúr…
Jakeru volt az, Gordon nagyobbik gyereke, Miya, a mágusnövendék bátyja. Mivel Gordon farkas, Novouri pedig kutyaszellem volt, ezért lett ő farkaskutya. Két farka volt, mellszőrzete, zöldesszürke haja és csikok az arcán, csak épp nem méreg, hanem varázscsíkok.
Jakeru (Felébred):- Ki, mi?
Lin:- Látogatóid vannak, uram…
Jakeru:- Jó… Elmehetsz. – Felállt – Á, Inuyasha! Régen láttalak! Legutóbb még majdnem csecsemő voltál… Na és a bátyád? Ó, most jut eszembe, hogy összekaptatok… Elnézést!
Inuyasha:- Szóval te vagy az új uralkodó?
Jakeru:- Amint látod. Látom, szereztél barátokat is magadnak… Térjünk a tárgyra, mi járatban erre mifelénk?
Inuyasha:- A húgoddal szeretnék beszélni.
Jakeru:- Vagy úgy… Miyával, mi? Számításaim szerint épp most kéne megérkeznie…
Abban a pillanatban arra futott Jakeru kis kémje, a fekete kutya, Saleman.
- Uram, ezt látnod kell…
Saleman elfutott, Jakeru és Inuék is utána. Egész a falu kijáratáig vezette őket. A magas turin /japán bejáratféleség, egyébként madár) állt Miya, nagy hátizsákkal a vállán.
Jakeru:- Miya! Mire készülsz?
Miya:- Alattvalóim, bajtársaim, bátyám! Mondanivalóm van a számotokra. Ennek a falunak szüksége van egy mágusra…
Jakeru:- És az te vagy! – Éljenzés tört ki.
Miya:-… Az istenek úgy döntöttek, hogy nem vagyok alkalmas a mágiára. Mivel ez családomra nézve nagy szégyen, el kell hagynom a falut, és sosem térek többé vissza.
Inuyasha:- Várj még…!
Miya:- Inuyasha… Micsoda meglepetés! Kár, hogy nem előbb jöttél…
Inuyasha:- De…
Miya:- Szívesen csevegnék, de itt már nincs semmi keresni valóm; távoznom kell! Sajonara!
Azzal leugrott, és elrohant az erdőbe.
Inuyasha:- Az ördögbe! Jól értem? Nem tud varázsolni? – Sóhajt- Akkor már csak az ékkő marad…
Saleman:- Uram, ez nem maradhat annyiban! Meg kell keresnünk az úrnőt!
Jakeru:- Egyetértek. Inuyasha? Van kedvetek segítni?
Inuyasha:- Hát… Nem is tudom…
Jakeru:- És ha felajánlanék egy ékkőszilánkot?
Inuyasha:- Benne vagyok!
Kagome: “ Ez Inuyashára vall…”
Így mindenki elindult Miya-sama keresésére…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
