XXXXIII. Kosimo

A lányok beszóltak Rin ért és követték Sesshoumarut. Majd besiettek a szentélybe, és átléptek az átjárón. Kagoménak nagyon tetszett az a megoldás, hogy nem kell kútba beugrálnia, meg utána onnan kimásznia, amin a 3 lány jót is nevetett. A túloldalon már Aun és Jaken is várta őket. De a lányok bosszút forraltak, a démon ellen, és amikor az nem figyelt rájuk két nagy hógolyó szállt a szellem felé. Sesshoumaru annyira meglepődött, hogy védekezni is elfelejtett, és a hólabdák koppanva foszlottak szét a páncélján. Persze utána a lányok visítva menekültek, de Sessh nem foglalkozott velük. Elindult az erdő felé, kantárszáron vezetve Aunt.

Időközben Rin is dobálni kezdte a szerencsétlen Jakent, és a lányok beálltak a sor végére. Mido duzzogva húzta el a száját.

-          Ma nagyon mogorva.

-          Igazán én azon lepődtem volna meg, ha másképp viselkedne. – válaszolta Kagome.

-          Hát, ja. Nem stimmel ebben a világban valami, azt hallottam, de attól még lazíthatna. – fűzte tovább Mido, de elmélkedésüket, a szellem hangja szakította félbe.

-          Üljetek fel Aunra! Innentől kezdve repülünk. Követ valami minket.

Persze a lányoknak nem kellett kétszer mondani. Mido ület elöl, az ő ölében ölt Rin, köpenyébe bebugyolálva. Mögöttük Kagome és leghátul Jaken. Aun felszállt, és a fák elsuhantak alattuk.

Elindulási helyüktől pár méterre egy kis macska küszködött a hóval prüszkölve. Teljesen ugyanolyan volt, mint Kosimo, csak éppen érdekes módon két farka volt, és hatalmas zöld szemei. A cica megunva a harcot a hóval, megrázta magát, majd narancssárga lángok borították be a testét. Mire a fény elült, egy jókora szellemmacska állt a hóban. Így már jobban meg lehette figyelni. Homlokán, mintha két egymásra fordított fekete hold lett volna, fülei hegyét és pofáját is fekete szőr borította. Amúgy még a farka vége is fekete volt, meg mintha lábaira fekete zoknikat húztak volna. Pár lépést futott majd a lábainál égő kis tüzek fellobbantak és a levegőbe emelkedett. Suhogva követte Sesshoumaruék kis csapatát.

Midoékra hamar rásötétedett, így kénytelenek voltak megállni. Sessh egy barlangba vezette Aunt és utasait. Ott Jaken tüzet gyújtott, majd a lányok megvacsoráztak a magukkal hozott ételekből. Sesshoumaru sokáig a barlang előtt állt, és látszott rajta hogy valami nyugtalanítja. Mido úgy döntött ki megy hozzá, de mire a cselekvés átvette volna a gondolat helyét a démon bejött. A lányok kártyáztak, és csendben beszélgettek, amíg lassan el nem álmosodtak. Már pont készültek hálózsákot bontani, amikor is iszonyatos ordítás rázta meg a tájat. Jaken kezéből még a bot is koppanva dőlt ki.

Az ordítás megismétlődött, és kezdett érthetővé válni. Aztán mintha már több hang kiabált volna a sötétségben.

-          Mi ez? – dadogta Rin rémülten és Kagome mellé kuporodott.

-          Ennek meg hány testvére volt? – kelt fel halkan morogva Sesshoumaru.

-          Hova mész Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte vacogva Jaken, miközben újabb ordítást hallottak:

-          Sessouhhmaruuuuu! Gyereee előőőő te rühesss kuuuutya!

-          Ez azt hiszem nekem szól! – ropogtatta meg a démon az újait és a barlang kijárta felé indult.

-          Várj! Veled megyek! – futott utána Mido.

-          Nem. Vigyázz a többiekre!

-          De Sesshoumaru, ezek többen vannak!

-          Tudom, az előző 5-öt is én öltem meg.

-          És mért? – húzta el a száját a lány.

-          Hosszú lenne. Egyet megöltem, most jön az egész rokonság bosszút állni. Remélem ezek az utolsók.

-          De mik ezek?

-          Söpredék nagydarab dögök. Csak nem túl jó, csupán fárasztóak! Maradjatok itt! – azzal leugrott a barlang alatt elterülő puha hóba, majd egy villanással már az erdőben járt.

-          Te tudod! – sétált vissza vacogva a lány.

-          Hova ment? – kérdezte Jaken félősen.

-          Vajon? Egy kis esti testmozgás. Szerinte. De nekem ez nem tetszik. – vont vállat a lány.

Egy darabig csendben ültek, majd újabb ordítás rázta meg a vidéket.

-          Nekem ez úgy tűnt, mintha felénk jönne! –suttogta Kagome, miközben reménytelenül keresgette íját és nyilait – Kalde anyónál hagytam! – sóhajtott.

-          Menjetek hátra! Én megvédelek titeket! – állt fel a zöld kés gnóm remegve – Különben Sesshoumaru pici darabokra tép… - fejezte be halkan.

-          Igaza van! Gyerünk, befelé! – kezdett szedelőzködni Mido.

A lányok követték a példáját, és átköltöztek a barlang mélyére, és Aunt is beljebb vitték.

- Ennyire nem gondoltam komolyan! – visította rémülten Jaken – Egyedül maradtam!

Rémületét fokozta az egyre erősebben hallható óbégatás.

-          Gyere elő te rühes kutya! Érzem a szagodat! – hallatszott kintről.

A következő pillanatban pedig egy kicsiny árny jelent meg a bejáratnál, majd fürgén beszaladt a barlangba. Jaken rémülten felordított, mire Mido előjött.

- Mi van? – kérdezte szánakozóan.

De követte a kis démon példáját és akkorát sikított amekkora a torkán kifért. Ugyanis egy szőrös puha és doromboló valami a lábához dörgölőzködött. A sikoly után beállt csendben, csak ütemes berregő dorombolás maradt a sötétben, mert időközben a tüzet is kioltották.

-          Kosimo? – tette fel a kérdést meglepett Mido.

Csak kedves, halk miákolás volt rá a válasz. A lány lehajolt és felvette a cicát.

-          Jaken, meg tennéd, hogy egy picit, öhm, világítasz? – kérdezte.

A sötétben hallani lehetett, ahogy a kétfejű bot kinyílik, és lángok kúsznak a magasba, ami fénnyel töltötte meg a barlangot.

- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte Mido becézgetve a cicától – Jé! És mióta van két farkad, és mi ez a jel a homlokodon?

Kosimo csak kedvesen dorombolt a lány karjában. A barlang sötétebb részéből Rin és Kagome csak meglepetten pislogott kifelé.

-          Ismered? – kérdezte Kagome.

-          Ő a mi öreg cicánk, Kosimo!

Mido a lány felé nézett, akinek a következő pillanatban rémülten kikerekedtek a szemei. Lassan felemelte a kezét és Mido háta mögé mutatott. Ő rémülten pördült meg a tengelye körül. A barlang bejáratánál, egy behemót, szőrös háromszemű monstrum állt. Jaken úgy érezte szívrohamot, kap, Mido még átváltozni is elfelejtett a döbbenettől. Rin és Kagome pedig csak rémülten lapult egy szikla mögé. Csak Kosimo fújt mérgesen és ugrott le a lány karjáról. Pár lépést előre futott, majd sárga és piros lángok ölelték körbe a csöppnyi macska testet. Mire a fény elült egy ló nagyságú, agyarakkal rendelkező, morgó démonmacska állt előttük.

-          Kosimo? – dadogta Mido értetlenül.

A távolból ekkor többféle hangot sodort feléjük, a szél. Bömbölést, zuhogást, és mintha egy kutya fájdalmas szűkölő vonyítását.

 - Nagyuram? – nyelt nagyot Jaken a lány háta mögül.

- Most meg van! – vihogott fel bután az ormótlan behemót a barlang bejárata előtt – 10 testvérem közül már megölt 6-ot. Most eljöttünk mindannyian. A többiek örülni fognak, ha viszek vacsorát! – azzal bemászott a barlangba.

Vagy inkább csak mászott volna. Kosimo, elrúgta magát a talajtól, és a behemóttal együtt kiburult a hóba. Mido erre tért észhez, gyorsan alakot váltott, és Jakenre parancsolt.

-          Ha még egy jönne, süsd meg szó nélkül! Vacsorára! – tette hozzá, majd kiszaladt a bejáraton.

A barlang előtti kis havas tisztáson ádáz harc folyt a nagymacska és a behemót között. Mido egy elegáns mozdulattal a démon nyaka köré pattintotta a kezéből kicsapódó sárga fonalat, mire az elengedte a macskát. Ám a behemót egyszerűen elkapta a fonalat és megrántotta a lányt. Mido előre bukott, és a szellem lábáig repült, ahol elegáns hasassal landolt a hóban.

- Nem is tudtam, hogy a kutyának vannak társai! – szólat meg a behemót, sajátos orrhangján.

- A kutyának neve is van, és gyorsan megtanulod, ha élni akarsz! – pattant fel a lány és elrúgta magát a talajtól.

A levegőben a démon fölé szállt, egy pillanatra megállt és megropogtatta az ujjait. Úgy, mint ahogy Sesshoumaru szokta, és talán még a halálosztó mosoly az arcán is hasonlított a férfiéra. De legnagyobb meglepetésére a behemót köddé vált alatta, majd már csak az éles fájdalmat érezte az oldalán. Lefelé kezdett zuhanni, szinte megállíthatatlanul. De Kosimo megmentette. A lány alá ugrott, és felkapta a levegőbe. Midayoi visítva kapaszkodott a selymes bundába. Kosimo jóval a démon feje felett megállt és a levegőben lebegett.

- Huh! Ez meleg volt! – sóhajtotta a lány – Köszönöm hogy megmentettél!

A cica csak egy halk morgással válaszolt.

- Én is így gondolom! Fejezzük be a játékot! – javasolta a lány.

Legsürgetőbb ténynek viszont azt találta, hogy nem is olyan távolról, hallotta Sesshoumaru csatájának hangjait. És elég rossz érzéssel töltötte el az is, hogy tudta, a férfi rákényszerült, hogy felvegye igazi alakját. Aurája szinte égette a levegőben. Ám még is a legrémítőbb a terjengő tömény szellemvérszag volt, amiből nem tudta megállapítani kié is lehet.

Közben a szellem karmos kezével feléjük hadonászott, de Kosimo rendre ki tért előle.

-          Menj, kérlek feljebb! –utasította a lány.

A macska, igenlően morgott és feljebb szállt. Mido leakasztotta íját, és egy nyílt illesztett a húrra.

- Vicces vagy! Egy nyílvesszővel akarsz megölni! – nevetett a behemót.

- Menj a testvéreid után! – válaszolta a lány és ellőtte a vesszőt.

Az amint elhagyta az íjat, vakító kék fénnyel suhant a levegőben, és még el sem érte a szellemet, az már szétporladt.

-          Kosimo! Keressük meg Sesshoumarut!

A macska futni kezdett a levegőben, és hamarosan meg is pillantották, őket. A fehér szellem kutya és a behemót testvérei, akik kiköpött másai voltak már az erdő felét letarolták. Az egyik, már véresen a földön feküdt, miközben a másik kettő a kutyát támadta. De valami lehetetlen módon, képesek voltak egyszerűen eltűnni a szem elől, és teljesen más helyen felbukkanni. A démon kutya már nagyon ki lehetett akadva, mert vaktában össze-visszatámadt.

- Ez nem túl fényes! – sóhajtott a lány - Kosimo, egyet bevállalsz a háromból? – kérdezte.