XXXVIII. Búcsú az Itshiri palotától (16)

-          Sesshoumaru nagyúr! – hallatszott Itshiri Harano hangja.

A szellem, újra alakot öltött, lerakta a lányt és visszafordult.

- Nagyuram! Tudom, hogy nem értünk tetted, de szeretném megköszönni, hogy megmentettél minket! És Midayoi-samának is szeretném megköszönni a segítségét, és alázatosan elnézést szeretnék kérni, az őt ért sérelmekért! Szeretném meghálálni a segítségeteket, ha lehetséges lenne valahogy! – hajtott fejet Itshiri-sama.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak némán nézte az embert. Aztán Midayoi hangja törte meg a csendet. Közelebb lépett a férfihez, és mosolyogva megfogta annak kezét.

-          Nem tartozol semmivel! Én köszönöm az ápolást! De látod Sesshoumaru indulni, akar, úgyhogy búcsúzom! És sok mindent tanultam tőled Harano! – nézett a sötétkék szemekbe a lány.

-          Örülök, hogy megismerhettelek Midayoi! – mosolyodott el a férfi is – De had tegyek értetek valamit! Kérlek! A hó nagyon neki kezdett és így az éjszaka közepén ne induljatok el a hegyekben. Ha Sesshoumaru nagyúrnak nem is jelentene gondot a hideg és a hó, de gondoljon a kis lányra és rád! Szeretném, ha a vendégeim maradnátok ezen az éjszakán még! – kérlelte őket Itshiri-sama.

-          Sessh? – nézett könyörgőn a lány a démonra, mivel neki sem volt kedve a szakadó hóban odakint éjszakázni, és szó mi szó, rettentő fáradt volt.

-          Rin, álmos vagy? – nézett a szellem a mellettük várakozó kislányra.

-          Annyira nem Sesshoumaru nagyúr! – válaszolta, miközben egy hatalmas és monumentális ásítást akart elnyomni.

-          Akkor, ahogy akarjátok. – fordított hátat a szellem és a kapun kifelé bámult a sötétben.

A lányok elmosolyodtak, majd visszaindultak Harano kísértében Midayoi szobája felé. Sesshoumaru halkan lépkedett a sor végén. Aunt az istállóba vezették, hogy ő se fázzon. Ayuni és Konchju boldogan segédkeztek mindenben. Az oldalajtót megnyitották így két szobásra bővült Mido lakosztálya. A másik szobában is begyújtottak, és Harano parancsára a lányok ételt hoztak be. Aztán az ajtóban hírtelen nem várt látogatók jelentek meg.

Sesshoumaru ugyan háttal állt a nyitott papír ajtónak, de úgy érezte a hideg, futkározik a hátán. Halkan morogni kezdett, amire Mido figyelt fel először. Az ajtóban a főpap állt szerzetesei körében.

- Harano-san te meggyalázod apád emlékét! – szólalt meg a szerzetesek vezetője, amikor már mindenki őket nézte.

Rin Mido mögé próbált hátrálni, de a nő észrevette a kis lány riadalmát, és immár emberi külsejében felemelte és magához ölelte. Jaken sem érezte szemmel láthatóan jól magát, és ura mögé somfordált. Miután senki sem válaszolt a pap folytatta.

-          Apád házában, embereket gyilkoló démonokat látsz vendégül! Ilyen gyalázatot! 

-          Inkább az a gyalázat, ahogy te viselkedsz uram! Összes embereddel halott lennél, ha ők nem segítenek rajtunk! – válaszolta ingerülten Harano.

-          Hát akkor vedd tudomásul, én hagyom el e házat, és nem térek vissza! Boldogulj magad, Buddha útmutatása nélkül! – fordított hátat a szerzetes és elindult kifelé.

Még azon az éjjelen összecsomagolt összes tanítványával és elhagyták az Itshiri palotát.

-          Azt hiszem nem vesztettem sokat! – sóhajtott Harano, majd ő is az ajtó felé lépett. – Ha még van valami kívánságotok, Ayuni és Konchju teljesíti. Most engedelmetekkel, még sok dolgom van! – hajolt meg Itshiri-sama és ő is kilépett az ajtón.

A lányok időközben meghozták az ételt, Mido csak szó nélkül enni kezdett. Aztán amikor végzett a fáradtan ácsorgó két tanoncra nézett.

- Mindjárt mehettek aludni! – mosolygott ős is fáradtan – Csak szeretnék megfürödni. Rettentően mocskos vagyok! – nézett végig magán a lány.

- Rendben Mido! – válaszolta Konchju.

Pár perc múlva behozták a fa dézsát, amiben már előzőleg egyszer fürdött a lány, majd a tűz fölé egy nagy kondért akasztottak. Aztán két-három féle fürdő olajat, és lepedőket hoztak, meg tiszta ruhákat. Végül meghajoltak és ők is nyugovóra tértek.

Rin hatalmasat ásított egy nagy ruha halom tetején. Jaken már nagyban húzta a lóbőrt a második szobában. Sesshoumaru a falnak támaszkodva csukott szemmel ült. Mido a kislányhoz lépett és felkapta.

-          Gyere Rin baba! Most megfürdesz, hogy szép tiszta legyél! – nevetett a kis lányra.

-          De Mido, már nagyon késő van! – ásított nagyot Rin.

-          Nem baj, szép tiszta ruhát kapsz, egy kis langyos vizecske nem árt meg! – azzal lehámozta a kislány szakadt rongyait, és bele ültette a kádba, ahova előzőleg hideg és forró vizet is öntött.

Elhúzta a paravánt, ami így elválasztotta a szobát két részre, feltűrte saját ruhájának ujjait és mosni kezdte a gyermeket. Rin prüszkölve tűrte a mosdatást, majd a végén a törölközést. Aztán Mido ágyba parancsolta a csöppséget, akinek nem kellet kétszer mondani. A melegen ropogó tűz fényében a benti szobában, Jaken ütemes hortyogására hamar álomba merült, immár jóval éjfél után.

Mido jó éjt puszit nyomott Rin homlokára, majd elhúzta a szoba ajtaját, úgy hogy csak egy kicsiny rés maradjon. Aztán újra meleg vizet hordott a dézsába, majd mielőtt belépett a paraván mögé, kezében egy mécsessel az egyhelyben ülő szellemre nézett. Sesshoumaru némán figyelte minden mozdulatát. Mido halványan a démonra mosolygott, majd eltűnt a paraván mögött.

A mécsest a földre állította, majd ledobálta rongyokká szakadt ruháit és beleült a finom meleg vízbe. Az olajokból a vízbe csöpögtetett, és a hajára is. Hangos vízcsobogás mellett mosta meg koszos, poros és vére hosszú barna tincseit, ledörzsölte arcáról és kezeiről a sok mocskot. Aztán amikor már megfelelően tisztának találta magát hátradőlt és a plafonon táncoló gyertyafényt nézte. Érezte, egyre jobban elálmosodik, úgyhogy úgy gondolta hamarosan kiszáll a vízből.

- Sesshoumaru? – szólt ki halkan.

- Hüm?

- Kérlek, rakj a tűzre! – szólt ki a lány, majd újra hátra dőlt és lehunyta a szemeit.

Némán gondolataiba merült, és észre sem vette, hogy közben elbóbiskol. Mikor felébredt, a víz már csak langyos volt. De még is úgy érezte nem erre ébredt fel. A démon mellette állt, kicsit talán nyúzottan, prém, páncél és fegyverek nélkül, talán ő is aludt eddig, de azért rosszallóan megrázta a fejét.

-          Elaludtam. – ásított nagyot a lány.

-          Észre vettem.

-          Akarsz fürdeni?

-          Nem különösebben.

-          Értem. Ide adnád a törölközőt? – mutatott a ruha halomra Mido.

Sessh némán lehajolt és felvette. Ám meglepődött, hogy a lány már előtte áll, teljesen meztelenül és vizesen, amikor felpillantott. Némán néztek egymás szemébe. Aztán a démon törte meg a csendet.

-          Megrémített igaz? – kérdezte, de nem adta át a lánynak a törölközőt.

-          Mire gondolsz? – kérdezte Mido, miközben hajából csavart egy jó adag vizet vissza a kádba.

-          Amit ma láttál.

-          Csak egy kicsit… - hazudta a lány.

-          Szóval? – lépett közelebb Sesshoumaru.

-          Mi szóval?

-          Mit érzel most, hogy láttál egy részletet abból a Sesshoumaruból amelyik, kegyetlen…

-          Én nem láttalak kegyetlennek…

A szellem felhúzta szemöldökeit.

- Én nem láttalak kegyetlennek! – ismételte meg Midayoi.

- De hát…

- Én csak azt láttam, hogy emberi életek árán mentettél meg emberi életeket.

- De iszonyodtál, éreztem…

- Hát nem volt valami szép látvány.

- Pedig hozzám, hozzám tartoznak, az ilyen nem túl szép látványok!

- Ugyan már! – lépett közelebb a nő és a démon szép ezüsthajszálait a hegyes fül mögé tűrte – Amikor múlt éjjel azt mondtam, hogy szeretlek, az úgy vonatkozott rád, amilyen vagy. Démon vagy, ezen nem változtathatok, de nem is akarok… 

- Ennek örülök! – húzta magához a lányt a férfi, miközben a törölköző vissza hullott a földre. 

- Én is! – súgta a lány, miközben fejét a szellem mellkasára hajtotta.

Némán álltak még egy darabig, egymás karjaiban. Aztán Mido bontakozott ki az ölelésből.

-          Én azt hiszem vissza, ülök még egy kicsit. Rettentően fáj minden porcikám. És a melegvíz ellazít. – dünnyögte, miközben a vödörből újabb adag, gőzölgő vizet öntött a dézsába.

-          Te érzed! – válaszolta a szellem, miközben kimonóját nézte, amiből csöpögött a víz.

-          Akár meg is fürödhetnél már! – pillantotta a kád felé a lány.

-          Úgy érted veled? – kérdezett vissza a férfi.

-          Mintha újdonság lenne! – sóhajtott Mido tetetett szomorúsággal a hangjában, de közbe magára csavart egy törölközőt. – Mindjárt jövök, csak benézek Rinékhez. Meg megint ki akar aludni a tűz! – azzal kilépett a paraván mögül.

Halkan beosont a másik szobába, betakargatta az alvó kislányt, majd mind két helységben rakott a parázsló tűzre. „Lassan hajnalodni fog.” – gondolta és visszalépett a papír paraván mögé.