Mintha valami alakot öltött volna a gomolygó, sárga füstben. Az alak mellett ismeretlen vékony kéken világító csík. Asano követte a lány pillantását, mire a katonák is arra tekintettek. A sűrű füstből egy alak vált ki. Jobbjában kék pengéjével ragyogott egy kard. Az alak lassan és nyugodtan közeledett, egészen a füst széléig. Ott megállt, dühtől szikrázó sárga szemeivel végig nézett a tömegen. Az emberek rémülten hördültek fel, ahogy a hideg borostyán szemekkel találkozott tekintetük. Aztán az események villámként gyorsultak fel.

A szellem alakja mintha elfolyt volna, ahogy futásnak eredt. A kard megvillan a kezében, visszacsúszik övébe, majd egy másikat kap elő. A hideg penge acélos fénye megcsillan a tűz fényében, a már sorok közt száguldó démon egyet jobbra, majd balra csap vele. Kék villámok szántják fel a földet, és katonák rogynak össze mindkét oldalon. A démon két kézzel markolja meg a Toukijint, és jobb oldalt maga mellett tartja miközben töretlenül halad előre.

- Megállítani! – ordít fel Mido mellett a hadvezér, és tekintetét a lányra szegezi.

Midayoiba mintha újra lobban volna az élet lángja, egyik lábát felhúzza, fél térdelő pózba, majd két kezét mosolyogva szét tárja. A két kard magától mozdul meg és már a lány kezében is teremnek. 

-          Legközelebb jobban nézd meg ki ellen mész hadba! – mosolygott a lány, majd egy laza mozdulattal jobb kezébe fogott kardjának markolatával oldalról fejbe vágta a szamurájt, aki mint egy zsák dőlt el a porban.

Eközben 4 sornyi íjász fordult szembe a közeledő démonnal. Gondolkodás nélkül lőtték nyilaikat az ellenfelük felé. Ám a vesszők lassúnak bizonyultak, a szellem nyomaira pottyantak csak le. Sesshoumaru kezében megvillant a kard és lila vékony fénycsóvák csaptak ki az acélból. A következő pillanatban a démon már a lány mellett állt. Sessh fél kézzel felkapta a lányt, felugrott, majd könnyedén az udvaron ért földet. Mindenki őket nézte a palotában.

-          Idióta! – törte meg a csendet a démon. Hangja ágyú zengés ként hatott.

-          De Sesshoumaru… - Mido csak hápogni tudott.

-          Itt van Aun, azonnal el kellett volna hagynotok ezt a helyet! De nem, te itt maradsz, majdnem kinyíratod magad, sőt engem is! És ami a legrosszabb halandókat kell megmentenem! – kelt ki magából a szellem.

Nem emelte fel a hangját, nem kiabált, de szavai majd meg fagytak a levegőben. Az emberek rémülten nézték őket, még a csatáról is megfeledkeztek.

-          Sesshoumaru… - suttogta a lány megdöbbenten.

-          Menj vissza a szobádba, és maradj Rinnel.

-          És te? – kérdezte félénken a lány.

-          Pár perc múlva utánatok megyek és indulunk! – azzal a démon sarkon fodult.

-          De mi lesz az emberekkel? – rémült meg a lány, ahogy eszébe jutott Konchju és Ayuni.

-          Nem az én dolgom!

-          Én addig nem megyek fel! Ők ápoltak több mint egy hónapig! Nem hagyom őket cserben!

-          Megtiltom, hogy harcolj! – azzal a szellem átlendült a magas falon.

Mido csak állt és nézte Sesshoumaru hűlt helyét, miközben azon gondolkodott mivel hozhatta ki ennyire a sodrából a démont. Aztán kintről rémült ordítások hallatszottak, és menekülő lábak dobogása. Mindenki kifelé bámult, ezért, a lány is felfutott a falra.

Odakint Sessh gyalogolt át a sorokon. Csak ment egyenesen előre, közben ide-oda nézelődött, mintha valamit keresne. A katonák megpróbáltak először rátámadni, de aztán belátták reménytelen megközelíteni a szellemet, aki csak nyugodtan csapkodott körbe és körbe energia ostorával. Aztán megtalálta, amit keresett. Odasétált és lábával odébb rúgta a földön fekvő alakot. Az mocorogni kezdett, majd felkelt. Asano nagyúr volt az.

-          Ez meg mit akar? – kérdezte félhangosan a lány.

A háta mögül ismerős hangokat hallott, és amikor arra fordult megpillantotta a feléjük közeledő Rint, akit Jaken követ, a két kis lényt pedig rémülten üldözte Ayuni és Konchju. Jaken rekedtes óbégatását értette meg legelőször a lány:

- Sesshoumaru nagyúr! Nagyuram merre vagy?

- Tényleg itt van Jaken-sama? – kérdezte Rin és lihegve megállt.

- Maradjatok, ahol vagytok! – kiabálta a lány.

- Úrnőm sajnáljuk! – kapta el a kis szökevényeket Ayuni.

- Engedjetek, Sesshoumaru nagyúrhoz kell mennem!

- Rin maradj ott! – kiabálta idegesen Mido miközben fél szemével a kinti eseményeket figyelt.

Asano kardot rántott a szellem ellen, aki közben a feléjük közeledő embereket tartotta távol az energia ostorral.

-          Takarodj el, és akkor talán megkímélem az életeteket, amiért megpróbáltatok megölni!

-          Ne álmodj szellem! Ez a palota hajnalra a miénk lesz! – válaszolta a szamuráj, miközben kardját erősen megmarkolta.

-          Utoljára figyelmeztetlek, tűnj el innen, vagy meghalsz! – szólt ismét a jeges higgadt hang.

-          Támadás! – válaszolta Asano, mire az őket körbeálló katonák megindultak.

Sesshoumaru arra sem nézve, csak a katonák felé intett, nyitott tenyérrel, mire méreg száll a levegőbe. Mido úgy érezte hányni fog, ha ezt tovább nézi. A méreg csontig marta a bőrt és a húst az emberek tagjairól, miközben ők eszeveszett ordítással átadták testüket a halál enyészetének. A lány szédülni kezdett, de nem tudta elfordítani a fejét. Hallotta társai rémült suttogását maga mellől, de nem értette a szavakat.

-          Démon, nem győzhetsz, túlerőben vagyunk! – szólalt meg a szamuráj.

-          Nem győzni akarok, csak, azt hogy takarodjatok ezekről, a földekről, és soha többé ne gyertek vissza!

-          Nem tehetjük! – válaszolt a férfi és csapásra emelte kardját.

Sesshoumaru felemelte jobb kezét, 3 ujján a karmok sárgás zöld fénnyel kezdtek világítani, majd kipattintotta az energia ostort, ami szilánkokra törte Asano kardját. De ennyi nem volt elég a szellemnek. Kecsesen megpördült a tengelye körül, miközben az energia ostor körbe tarolta a frissen érkezett katonákat. Azok élettelenül, véres darabokban hullottak le a földre. A démon megállt és Asanora nézett.

-          Az utolsó esély hogy élve elmenjetek!

-          Soha! – hörgött a katona és tőrt rántott.

-          Neked semmit nem jelent az embereid élete? – kérdezte szánalmat tükröző hangsúllyal Sessh, és a rémült, maradék hadseregre nézett.

-          Átkozott yokai! - ordította Asano és a szellem ellen indult.

Sesshoumaru meg sem mozdult, mikor a szamuráj elérte elkapta annak tőrt szorongató jobbját, mire az fájdalmasan felordított. Tisztán kivehető volt a kísérteties zöld csillogás, ami a démon kézfejét körbe öleli. Ez a fény nem jelenthetett mást, mint hogy Sessh ismét mérget használ. Mikor a szamuráj jobb csuklója hangos roppanással letörött, a démon elengedte a férfit, aki a földre rogyott.

-          Menjetek haza! – nézett a megrettent katonákra a szellem és visszaindult a palotába.

Midayoi leszédelgett a falról, és még mindig émelygő gyomrát szorította, miközben falfehér arccal próbált nagy levegőket venni. Homlokán izzadság cseppek folytak le. Távolról hallotta, ahogy odakint a katonák távozni készülnek, és hogy Harano kinyitatja a kapukat. A nyíló kapu között a lány homályosan megpillantotta a közeledő szellemet. Sesshoumaru alakja mintha világított volna a sötét holdtalan éjszakában. A démon ezüst hajába a viharos, hópelyheket szállító északi szél bele-belekapott. Mido hányingere kezdett csillapodni. Tisztán látta hogy a szellem ruháján, páncélzatán vagy kezein egy csepp vér sincsen. Pedig pár perce mészárolt le egy hadseregnyi embert.

A lány görnyedten megállt a sarokra tárt ajtóban, és homályos tekintetével követte a közeledő szellem lépteit. Ám a démon mögött a félkezű, halálra szánt Asano, egy ép kardot kapott fel baljába, majd némán rohanni kezdett a démon után. Sesshoumaru már majdnem a kapuban ált, amikor Asano bukdácsolva utolérte. Az események felgyorsultak: A démon lehunyja szép szemit, mintha semmit nem észlelne a mögötte zajló dolgokból. Mido meglepetten nyitja néma szavakra ajakit, de a meglepetéstől nem jut szóhoz. Sessh lustán és lassan maga elé emeli jobbját, még mindig csukott szemmel. Asano szinte már csak pár lépésre van tőle, amikor a szellem 5 ujja sárgás fénnyel megvillant, így fenséges világítást adnak a nemes arcnak. Mido oldalra döntött fejjel, némán mozgó ajkakkal figyelte mi következik ez után. Szemei egy pillanatra elidőztek a démon arcán, a bordó szemhéjakon, a 4 szabályos méregcsíkon, a lila félholdon, a lehunyt szépillákon, a szabályos, vékony íves szemöldökön. Nem tudott semmi kegyetlenséget vagy gonoszságot észrevenni a nemes vonások között. Aztán a szikrázó sárga szemek felpattantak, a démon kezéből kicsapott a sárga fény, ami az energia ostor előpattanását szokta jelezni. Sessh180°-os fordulatot tett balra, ujjait búcsúzóul megropogtatta a levegőben, és a támadó férfi előtt a levegőbe csapott. Ahol a mérges, sárgás-zölden égő karmok a levegőbe hasítottak, 5 sárga csík jelent meg. Mindenki meglepetten nézte a jelentet, aztán a fénycsíkok, mintha a szél fújná el őket, felragyogtak a meglepett szamuráj felé szálltak és széttépték azt.

Sesshoumaru nem nézte végig saját művét, hátat fordított és tovább indult. Az emberek a kapuban pisszeni, sem tudtak, csak Midayoi tántorodott meg. A szellem megállt mellette, miközben a lány verejtékező, döbbent arcát figyelte egy pillanatig. A döbbent, kikerekedett gesztenyebarna szemek a földet bámulták.

-          Most már láttad a valódi énem egy töredékét… - szólalt meg a szellem és büszke tarásával tovább lépkedett. 

Az udvaron örömteli kiáltások söpörtek végig.

-          Sesshoumaru nagyúr! – kiáltotta boldogan Rin és a férfihoz szaladt, majd megállt előtte.

-          Nagyuram! – visította Jaken is és ő is ura felé rohant.

Aun kedvesen morgott párat, mikor meglátta gazdáját. A démon mosolyogva simította végig a kis Rin kócos fejét, ahogy az hozzá futott. Aztán a zöld démonocskára nézett.

-          Jaken, még számolunk! – váltott fagyosra Sessh nézése.

-          Bocsáss meg nagyuram, én Jaken megpróbáltam helyre hozni hibámat… - dadogta a rémült szolga ura elé borulva.

-          Ne bántsd Sesshoumaru-sama kérlek Jaken-samát! Ő nem tehet róla, aludt, amikor elindultam ételt keresni, mert már nagyon éhes voltam! – suttogta, a kis lánya rémült Jaken védelmére kelve.

A szellem már nem válaszolt, megfordult és ismét a kapu felé indult. Mido még ugyan ott állt ahol az előbb. Sessh mellé lépett.

- Jól vagy? – kérdezte.

Mido csak haloványan biccentett egyet, erre a szellem szó nélkül felkapta. Midayoi fáradt szemeit Sesshre emelte, aki közben indulni készült. Alakja felragyogott és már készült elrepülni, amikor egy hang megállította.