16. Fejezet: Nyikorog az „ajtó”

Kagome sikoltani készült, mert a nyakát emésztő nyáltenger öntötte el, miközben bőrét kegyetlennül fel is vágták a csipkézett, borotvaéles agyarak, vérrel öntve el elméjét, de a kétségbeesett és kínok közti halálhörgés visszabukdácsolt torkán és helyette csak meglepettség hagyta el száraz nyelvét. Inuyasha mellette állt, Sango és Miroku pedig oldalt, dühösen nézve farksszemet a kút előtt álló Ashkával, kinek tépő ujjai közt csendesen lengett a talár. A lány megkönnyebbülten felsóhajtott és könnyesen Inuyashára nézett:

-Mégis sikerült....-gondolta Kagme-Elértük a fényt és vissza vitt minket az időben. Ki jutottunk a jövőből és túléltük azokat a borzalmakat. Inuyasha szemén látom, hogy ő is emlékszik a történtekre, de Sango és Miroku nem. Hét persze, ők meghaltak... Azok a hangok...Még mindig hallom azt a vérszomjas csámcsogást és a Kazanaa kétségbeesett süvítsést, amint eltűnt a felemésztő, roppant agyarak mögött. Sango haláltusáját, amint tehetetlenül a bestiák elé veti magát, mint valami élő húst, hogy megmentse Mirokut. Szereti...Mindig is láttam rajta. Nem élték túl a találkozást. Ez egy olyan borzalmas hatalom, melyet még senki sem látott, és ha össze is futna valaki ezzel az őrült, mindent elpusztító erővel, biztos nem mesélné el, mert azok a a törhetetlen fogak, az a feneketlen, telhetetlen szájak elevenen felfalnák. De nekünk sikerült. Visszavitt a talár a múltba. Mikor elkezdődött ez az egész. A lényünk, ami a jövőből érkezett a testünkbe tért vissza a tapasztalattal és a tudással, a tudattal, hogy nem szabad használnom a szent nyílvesszőt, mert akkor az idővihar elragad minket. Ez fog történni ha használom. De most, hogy nem fog időalagút létrejönni, mi fog történni? Mit akart Ashka?

Csak most jutott eszébe, hogy önző módon csak magukat mentették meg a horror jövőből. Ayurét ott hagyták. Kagome a torkában fojtogató gombócot érzett, amint borzalmas képek villantak fel elméjében, miken az ártatlan Ayure állt, kinek igaszságot kereső szemeiben saját vére és széttépett teste csillogott, mit mohón megzabáltak azok a férgek. De így kellett történnie...Ha nem sietnek és emghaltak volna, nem tudnák megváltoztatni az egészet. De így vaj esélyük. Miroku és Sango is itt van, és élnek, nyilván Ayure is hamarosan fel fog bukkanni.

Ashka fenyegető kezei nyikorogva kitárultak amint leejtette a kútba a tekergő talárt, mely vibrálva hozzáért a fénylő falakhoz. A levegőt torz sikoly öntötte el, mely rekedten végigsüvített a téren, majd a kútból bugyborgó, fekete habok spricceltek elő, melyek áramló kaput robbantottak ki magukból. Az új átjáró megnyílt. Ébenen tátongott a csapat fele egyre hízva és nagyobbodva, mintha egy nyikorgó, kitáruló ajtó lenne, mely szabadjára fog engedni valamit. Ez nem az időalagút volt. Az nem jött létre, hisz a szent nyílvessző ereje kellett volna hozzá, de helyette kibontakozott egy másik, mely sötét, terebélyesedő végtagjait széttárta a sercegő levegőben, mintha egy kinyíló, fekete virág lett volna.

Kagome hirtelen valami zvaró, csiklandozó dolgot érzett meg a nyakán. Tenyerét rácsapta. Ujjai közt Myouga vacogott, ki hatalmas, kétségbeesett szemeivel próbálta túlharsogni a levegőt betöltő robajt:

-Te ostoba! Miért nem avatkotál közbe? Most mind meghalunk!

-Hogy?-azzal a sötét habok fele tekintett, melyek szilajul hullámoztak a levegőben. A szurkos taréjok mögül hirtelen barnás pontok alakjai váltak láthatóvá, majd a tekergő és füstként hullámzó „ajtó” mögül, mely egyre kezdett kitárulni, felcsillantak a csattogó fogak is.

Kagome fuldokolni kezdett a rémülettől...

A hang már szabad volt, nekicsapódva az elmélyüknek.

A gyilkos, csámcsogó acsargás...

Folytatása következik...