10. Fejezet. Vörösen ragyogó aura

Hayu arca mindig hideg és mozdulatlan volt, a legtüzesebb és vadabb harcokban is megőrizte szelíd báját, mely széttörhetetlenül csillogott a szemein, de ez a fagyos fegyelmezettség hirtelen leolvadt képéről. Ajkai hirtelen a magaba csavarodtak, tekintetére pedig burjánzó sötétség borult, miközben a vörösen ragyogó félhold úgy izzott fel homloán, hogy véressé tette romlott szemeit.

-Nocsak nocsak...Ki hozott a kutya...Egy másik kutyát...egy sokkal jobbat...

Inutaisho testéből vibrált a tiszta és nemes erő. Lófarokba fogott haja meglobogott a szélben, miközben szája dühödten eltorzult, borostyán szemei  dühösen megrebbentek:

-Hayu...

-Örülök hogy emlékszel rám. Ha tudnád hogy mennyire boldog vagyok.

Menomaru méregtől szikrázva felüvöltött a nő háta mögött.

-Te nyomorult pitbull. Te ölted meg az apámat, ezért darabokra szaggatlak.

De a nagy kutyaszellem nem törődött Hyouga fiával, kit órisi csatában legyőzött. Menomaru tett egy lépést előre, előhúzva kardját, de hirtelen megtorpant. Égető forróság lobogott a levegőben, mely Hayuból tüzelt elő sátáni aurájából sugározva, olyan elviselhetetlenül forrón, hogy a háttérben spriccelő vulkánok jeget okádtak hozzá képest. A félhold olyan erősen izzott, hogy már nem lehetett látni az alakját, csak a fenyegető vörösséget, melynek hulláma szinte elnyelte a nő mosolygó arcát. Inutaishot nem zavarta a tüzesség, pedig a többi démon hátrább lépett, mert már szaggatta őket az az aura, melyet a teste ontott magából. Inutaisho arca komor és erős volt, mégis higgadság sugárzott belőle.

-Oda kerültél, ahova való vagy. A pokolba.

-És te miért jöttél le a mennyekből? Gondolom nemazért hogy meglátogass.-nevetett.

-Nem. A fiamat jöttem megmenteni.-azzal hátra fordult.

Inuyasha ereiben megfagyott a vér, amint rápillantott az apja azokkal a babonázó, nemes szemeivel. Nem kapott levegőt...Inutaisho újra a nőre tekintett:

-Igen...engem nem tudsz megölni. Egy újjal se nyúlhatsz hozzá, mert nem érdekel hogy újra összeállsz, széttéplek.

Hayu kacagva megborzongott.

-Ohh, rendesen feltüzltél. Mindig is levettél a lábamról a tekinteteddel, az arcoddal és a szép, izmos testeddel. Kérlek, tépj darabokra és cserébe én is megmutatom, hogy mit tudok.-azzal kinyújtotta kezeit, mikről kecsesen elővonaglott a fénycsóva.

Hirtelen Hayu arcára  az érzékiség mellett fellobbant a tömény roszindulat is:

-De hozzá kell tennem szexi kiskutyám, egy csalódás voltál. Tökéletes voltál. Erős, jóképű, tökéletes fiat szülhettem volna, de őt is elrontotta a véred. Mert belül gyenge vagy. És én gyűlölöl a gyengéket.-azzal a magasba csapott az ostora. Menomaru nem bírta tovább fékezni acsargó dühét. Előrontott Hayu mögül és inutaisho fele vetette magát. A démon szája kitárult, belőle nyálas üvöltés tört elő. Az ostor sercegve körülcsavarta Menomarut, maj dolyan eszeveszett és kegyetlen erővel megrántotta a levegőben, hogy kettészakította. A démon arcára leírhatatlan borzalom borult amint a nőre tekintett, kinek arca a véres fényben eltorzult:

-Ez csak az én harcom.

Inutaisho egy kardot húzott elő, mely láttán Hayu arcára gúnyos mosoly ült ki.

-Nincs se Tetsuigád, se Soungád. Ezzel akarsz harcolni? Nem méltó hozzád.

A nő kecsenen előrenyújtotta kezeit.

-Jut szembe. Hamarosan lesz még egy vendégünnk is. Nem hagyná ki, hogy lássa apa és fia szenvedését. A fiú haláltusáját, amint a pokolba reked és a te képed látványát, azt az elborzadt pofát, hogy hiába jöttél le segíteni, tehetetlen voltál!

Az ostor dagadtan robbant elő kezéből.

Folytatása következik...