4. fejezet: Félek, több rosszat tudnék adni, mint amennyi jót, te nekem...(Kouga)

 A hold fényesen ragyogott az est napjaként, miközben szelíd sugarait bogarak törték meg. A barlangba is beszűrődött egy kis esti világosság. A szürkés fények két alakot világítottak meg. A lány a fiút átkarolva feküdt, miközben vörös hajaival félig betakarta az izmos, mezítelen felső testet. A meleg, cseppet sem nyírkos barlang árnyékai lágyul vetődtek rájuk. Meztelenek voltak mindketten, egy-egy pontjukat a ledobott bundák fedték el, és persze a nyújtózkodó árnyak, mik gyönyörűséges színjátékot festettek a verejtékcseppektől csillogó bőrükre, amint szépen körvonalazták ki a kellően kecses, vagy éppen feszes, erős bomborulatokat.Mert Kouga és Ayame szinte egyek voltak...A fiú aludt. A lány ébren volt, csillogó szemeit Kougán legeltette, miközben karjaival gyengén átölelte menedéket keresve erős ujjai közt. Szépek voltak...Ayame visszagondolt az egészre. Mikor először találkoztak és a szivárványnál megígérte neki a fiú, hogy az asszonya lesz. Vissza emlékezett azokra a percekre, mikor immár érett nőként állt Kouga elé. Leperegtek előtte  a képek, mik saját könnyes arcát ábrázolták, mert a fiú saját magának sem akarta elismerni a múltat. Vissza emlékezett a fiúval töltött kellemes percekre, mikor megcsókolta, aztán féltékenységi dührohamot kapott egy Hara nevű szintén farkasdémonnal szemben. Fejét Kouga mellére hajtotta. Érezte, ahogy kidomborodnak, majd elernyednek alatta az izmok, amint lélegzik...Hallotta, ahogy dobog a szíve. Ayame szemeire langy köd borult az újabb visszaemlékezés miatt. Ő és Kouga a folyóban állt. Minden olyan őrülten gyorsan történt. Kitisztították egymás sebeit, ám a gondoskodó ujjakba hirtelen beleköltözött valami kélyes vágy. Aztán már a barlangban voltak. Kouga fejét Ayame lábai közé fészkelte és olyan örömet okozott a lánynak, amiről ő nem is álmodott, olyan érzékien, hogy sírva fakadt, miközben szenvedélytől remegő ajkai mögül halk nyögések süvítettek elő. Aztán ő is viszonozta a gyönyört, majd egymásba olvadtak. Kouga az éjszaka folyamán többször is magáévá tette Ayamét. Mindkettőjük alsó teste lángra kapott. Kouga kélyesen felüvöltött, nem is üvöltött, hanem vonyított Ayaméval együtt. Sokáig voltak így, mozdulatlanul. Kouga benne lüktetett Ayaméban,miközben a fiú szelíd csókot nyomott a lányra, aki nyelvével megnyalta a fiú nyakát. Ahogy visszagondolt ezekre a dolgokra a lány, újra fellobbant benne a vágy, ám a szuszogó Kougá ajkai mögül egy váratlan szó csengett elő:

-K....Ka....Go...ooo..me

Kouga valami hideget érzett a mellén. Megborzongott a bőre. A hold fényében látta meg, hogy csillog, s jutott el a tudatáig, hogy Ayame könnyei öntötték el a testét. Tudta a fiú, hogy miért sír a lány. Nem is vele szeretkezzett...Nem... Gondolatban Kagomével volt. A szégyen belül elöntötte. Egy lánnyal szeretkezett, aki szerelmes belé, s a fantáziájában még sem őt tette nővé. De akkor is érzett valamit Ayame iránt. Ketté akart szakadni a szíve.

-cscscsssssssss...-csitította a fiú a lányt, miközben szorosan átölelte.

A lány megnyugodott az érintéstől.

-Nagyon szép lány vagy Ayame. De félek, hogy csalódást okoznék. Félek, hogy több rosszat tudnék adni, mint amennyi jót, te nekem. Mellettem veszélyben van. Halálos ellenséggel van dolgom. Addig nem nyugszom, míg nem végzek Narakuval.

A fiú a lányra pilantott.Már aludt...Kezei még mindig ölelték. Kouga utána a holdra bámult és a szivárványra, mit csak is ő látott...

A nap ragyogóan sütött be a barlangba. Ayame ébredezett, de nem nyitotta ki a szemét. Nem akarta...Nem...Még nem ébredhet fel...Túl fájdalmas lenne az ébredés, pedig tudta, hogy mit pillantana meg. Kezei kétségbeesetten tapogatóztak, de ujjai csak a meleg földet érintették.

Kouga már elment...