- Nagyuram! Biztos vagy benne hogy ez jó ötlet? – kérdezte.

- Meg kell találnom Rint!

- De ez csapda lesz!

- Nem érdekel!

Suhantak tovább az éjszakában, áthaladtak a szakadék felett, fel a hegy lábához. Ott aztán furcsa dolgok kezdődtek. A levegő sistergett, ahogy előre haladtak. Jaken kiütve feküdt a prémen, de még Sesshoumaru mozgása is lelassult. Később már a lányt is letette.

-          Sessh ez nem jó ötlet. – kezdte halkan Mido – ha belülre mész az akadályon túl megtisztulsz és…

-          Hallgass. – válaszolta a démon.

-          De…

-          Tudom, hogy csapda és hogy Rin az akadályon belül van. Nincs más választásunk!

-          De van, majd én bemegyek, én ember vagyok, nem érzek semmit!

-          De gyenge is vagy.

-          Kösz! – húzta el a száját a lány.

-          Ez csak az igazság, nem állsz készen a harcra még ilyen ellenfelek ellen.

-          De te túl elfáradsz, mire oda érsz, ha addig meg nem tisztulsz.

-          Tudom. Maradj csendben! – zárta le a vitát a démon, és belépett az akadály mögé.

Mido csak csendesen a démonhoz bújta és a végtelen ködfátyolban előre haladtak.

Ezelőtt nem sokkal egy halott sápadt, gyönyörű papnő is visszatért a hegy lábánál fekvő faluba. Szomorúan hallgatta végig a falusiak beszámolóját a történtekről, majd érdeklődve hallgatta a gyógyító lány és a jó szellemről szóló történetet.

-          És még is? Hogy néztek ki? – kérdezte a papnő.

-          A lány, rettentően hasonlított rád úrnőm. – kezdte az egyik férfi.

-          Igen, a haj a beszéde, a nézése. Csak ő vidámabbnak tűnt, és az arca volt kicsit másabb! – folytatta egy asszony.

-          Pontosan, és volt vele egy hatalmas démon!

-          Ezüst haj, vértezet, hideg tekintet, méregcsíkok? – kérdezte Kikyou.

-          Igen Kikyou-sama!

-          Köszönöm a segítséget. És azt mondjátok a Hakureizan felé tartottak!

-          Igen Miko-sama!

Kikyou felkelt és elindult, majd párlépés után visszafordult.

-          Egy lovat kölcsön tudnátok adni nekem? – kérdezte.

-          Természetesen Úrnő! – válaszolták a falusiak, és egy lovat vezettek elő.

-          Köszönöm!

Kikyou nyeregbe ölt, és a Hakureizan felé kezdett vágtatni. Tudta hogy rövid az ideje, mert a lélekrablók nem tudnak áthatolni az akadályon, és ha a lelkei elfogynak ő mozgásképtelen lesz. Sarkaival hajtotta lovát, egyik kezét hátranyújtva tartotta, benne a papnő szokásos hosszú íjával.

Eközben Sesshoumaru és Mido beértek egy alakot, aki valamit vitt a kezében. Némán követték, majd a férfi megszólalt.

-          Szóval eljöttetek? – kérdezte.

-          Add vissza a lányt! – válaszolta Mido.

-          Mi a fene! Te még élsz? – kérdezte Suikotsu. – De már nem sokáig! – mosolygott és a sziklák felé nézett.

Onnan kicsapott a kígyó kard a szellem és a lány szétugrottak. Suikotsu acélkarmait Rin torkához szorította, a kis lány nyikkanni sem mert. Jakotsou Sesshoumarura mosolygott.

-          Bocsáss meg de, téged másodiknak, kell hagy, hagyjalak, pedig olyan édes vagy hogy alig birok ellenállni neked!

-          Fúj! – adott hangot a véleményének Mido.

-          Mi nem tetszik kis lány? – kérdezte a zsoldos, de már Midayoi felé csapott.

A lány félre ugrott. Semmilyen fegyvere sem volt. Tegezét és nyilait elvesztette, átváltozni nem tudott, csak védőpajzsa működött. A zsoldos nevetve csapkodott a vörös pajzs mögé bújó lány felé. Mido egyre nehezebben tartotta fenn az akadályt. Aztán Sesshoumaru is közbe lépett. Egyik alkalommal messzire ütötte a Toukijinnek Jakotsou kardját. A következő pillanatban pedig már le is csapott a meglepett zsoldosra. Az félre ugrott és Suikotsura nézett.

- Ha még egyszer megmozdulsz démon, elvágom a rosszcsont nyakát! – szólalt meg a férfi.

Sesshoumaru mozdulatlan maradt, Jakotsou pedig újra Midot vette célba, a harc egyre egy oldalúbb lett, aztán a démon megszólalt:

-          Midayoi! – kiáltott a lányra. – Fogd ezt! – azzal felé dobta a Tenseigát.

Mido elkapta a felé hajított kardot, majd a hüvelyt övébe tűzte és kihúzta a kardot.

-          Szóval a híres gyógyító kard? – kérdezte Jakotsou fintorogva – Még egy legyet sem tudnál megölni vele!

-          Úgy gondolod? - egyenesedett fel Mido.

A kard a kezében hírtelen lüktetni kezdett, majd a penge kéken felizzott. Midayoi nézte majd elmosolyodott.

- Próbáld ki! – azzal a zsoldos felé suhintott.

A pengéből kék villámok csaptak ki, amik telibe találták volna Jakotsou, de az, a szablyája mögé bújt. Amikor a hírtelen jött fény elült, a földön a Szélbordához hasonló csíkok feküdtek. Mindegyik kék tűzzel égett még. Sesshoumaru mozdulni sem tudott a döbbenettől. „A Tenseiga igazi ereje? Létezik ez? Én mért nem tudtam soha uralni?”

- A francba, Suikotsu! Ez nem lesz jó. Vágd el a gyerek nyakát és mennyünk. Ilyen erőkről nem szolt nekünk az Oou Aniki!

A zsoldos bólintott, de még sem tette meg. A keze az utolsó pillanatban remegni kezdett. Rin lecsukta kis szemeit és várta a halált. Suikotsu tétovázott.

- Jaj már megint az, az átkozott orvos! – sóhajtott Jakotsou és feléjük indult.

Ám a következő pillanatban, egy rózsaszín fényben úszó nyílvessző úszott el mellettük a levegőben, és telibe találta a férfi nyakában lévő ékkövet. Az vakító ragyogás mellett megtisztult. Suikotsu elesett és visszatért emberi énje. Rin rémülten futott Midayoihoz. Mindenki meglepetten nézett a hírtelen megjelent alakra, aki kilőtte a veszőt. Kikyou volt az.

Habár már alig tudott menni, íjára támaszkodva a fekvő Suikotsuhoz lépett. Csendben beszélgettek, Sesshoumaruék egyszer sem szóltak közbe. Aztán a férfi megkérte Kikyout hogy távolítsa el az ékkőszilánkot a nyakából. A papnő habozott, ami hibává fajult. Jakotsou kígyókardja lecsapott és a zsoldos távozott az ékkőszilánkkal. A miko fáradtan sóhajtott és visszaindult lovához.

-          Kikyou! – szólt a nő után Mido.

-          Igen? – a papnő visszafordult, de a teste már túlságosan legyengült a szent akadály miatt.

-          Kikyou! – kiállotta Mido és a nőhöz futott.

-          Nem tudok mozogni. Az akadály, sajnálom! – suttogta a papnő.

-          Ne mondj ilyeneket! Kiviszlek! – azzal a lány felemelte a magatehetetlen nőt. Benyúlt a hóna alá, és Kikyou egyik kezét a vállára dobta, másikkal a papnő derekát fogta és megindult a ló felé.

-          Sesshoumaru! Vidd ki Rint erről a helyről. A falu mellett találkozzunk! – nézett vissza a démonra Mido, miután az erőtlen Kikyout felültette a lóra, majd ő is utána szállt.

A szellem némán bólintott és megindult, Rin és Jaken követték.