XII. A párducszellem törzs pusztulása 

Még sötét volt. A nap még nem kelt fel, de a csillagok már halványultak az égen. 6 démon és 3 ember sietett az erdő fái alatt. Legelöl egy piros ruhás hanyou ugrált fáról fára. Utána egy páncélos, ezüsthajú szellem suhant könnyű léptekkel. Mögötte egy sárkányló nyergében egy kislány egy róka démon kölyök és egy zöld kistermetű szellem ült. Mögöttük két ember, egy szerzetese és egy szellemirtó futott. A lány lába mellett egy kis tűzmacska szaladt. A cica mikor megunta, hogy aprócska lábaival alig bírja tartani a lépést fellángolt, majd nagy szellemmacskává változva kocogott gazdája mellett.

Már lassan órák óta haladtak így, a nap is felkelt a keleti hegyek felett. A kis csapat pihenő nélkül futott. A nap egyre feljebb vándorolt az égen. Sango és Miroku már Kirara hátán ültek, a macska démon és a sárkány ló pedig már nem fárasztották magukat futással. Fél méterrel a föld felett repültek. Inuyasha és Sesshoumaru viszont csak egyre jobban fokozták a tempót. Hiába telt az idő, és hagyták el az erdőt, egyre sötétebb lett. Fekete vészjósló fellegek alá értek. Az élen haladó Inuyasha megtorpant, bátyja beérte őt:

-         Sesshoumaru! Ez ugye nem az, amire én gondolok? – kérdezte, és Inu hátán végig futott a hideg.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak halkan morogni kezdett. Egy dombtetőn álltak. Alattuk a völgyben hatalmas palota város feküdt. Körbe méteres palánk védte a várost, de minden hidegnek kihaltnak és hátborzongatónak tűnt. A testvéreket beérték Aun és Kirara utasai is.

-         Ez hátborzongató! – suttogta Sango.

-         Mennyien lehetnek ezek? – kérdezte Miroku. Kirara közben halkan fújni kezdett.

-         Több százan! Ennyien még soha nem voltak! – válaszolta Sesshoumaru.

-         De mit akarnak? – kérdezte Shippou.

-         Elfoglalni az összes tartományt! De Kelet mindig hősiesen helyt állt! Most sem lesz másképp! – morogta Sesshoumaru, és keze már görcsösen szorongatta a Toukijin markolatát.

-         Szóval el akarnak foglalni mindent? – kérdezte a szerzetes.

-         Igen. És nincsen az, az erő, ami ennyi démont megállítana! – válaszolta Sango.

-         Felejtsd el! Kétszer már alul maradtak! Most az utolsót is széttépem! – válaszolta Sessh és kihúzta kardját a hüvelyéből, majd nyugodt lassú léptekkel elindult a városfal felé.

-         Váljunk szét! Ha jól gondolom 4 kapuja, van ennek a városnak! – kiáltotta le az időközben felröppenő Kirara hátáról Sango. – Kouga most ment a farkasokkal a déli kapuhoz. Sesshoumaru az északi, mi a nyugatin, Inuyasha pedig az keleti kapun próbáljon meg betörni!

Sessh hátra fordult és bólintott.

-         És velünk mi lesz? – kérdezte Shippou rémülten.

-         Ránk majd vigyáz Aun és Jaken-sama! – válaszolta halkan a kis Rin.

Shippou csak bólintott és a két gyerek összebújt a sárkányló hátán. Aun horkantott és megrázta a fejét bólintás képen.

Kirara nyugatra vette az irányt hátán a szerzetessel és a szellemirtó lánnyal. Inuyasha futásnak eredt a keleti kapu felé. Sessh pedig már megközelítette az északit. Kezében megvillant a kard és a kapu már romokban hevert. A füstölgő romok között egy zöldeskék hajú, vékony emberszerű nő jelent meg. Kezében szintén kard csillogott:

-         Sesshoumaru! Örülök, hogy eljöttél! A Mester engem küldött hogy fogadjalak!

-         Te még élsz? – kérdezte unottan a démon – De ne félj nem sokáig! – és a nő ellen indult.

Eközben Inuyasha elérte a keleti kaput. Előhúzta a Tessaigát, suhintott és a szélbordák széttépték a falat, a kaput és a közeli házakat is. A hanyou futásnak indult. Alig ért az első utca felére, hírtelen leveleket és virágokat sodort felé a szél. Egy szőke selyemruhás lány állt előtte:

-         Szóval te lennél Inuyasha, Sesshoumaru félvér öccse? – kérdezte.

-         Neked az legyen mindegy! Takarodj az utamból! – morgott a hanyou.

-         Milyen udvariatlan vagy! – sóhajtott a lány és aranyszínű pórt szórt szét a levegőben.

Inuyasha látása és szaglása felmondta a szolgálatot, a lány támadt. De hanyou elugrott. Aztán hírtelen Inuyasha látása megjavult, de rémülten vette észre, hogy támadója megsokszorozódott. Mindenfelé belevágott a szélbe, de a látomások ellenálltak a támadásnak.

Sango és Miroku ekkor szállt el a város felett. Fejcsóválva nézték Inu működését:

-         Szerinted ennek valami baja van? – kérdezte Miroku.

-         Ott ál egyhelyben az a lány, Inuyasha meg össze-vissza küldi a szélbordákat.

-         Az ő dolga! Majd kitalál valamit! Mi foglalkozzunk a nyugati kapuval! – válaszolta váll rántva Miroku.

-         Rendben! Gyerünk Kirara! – nézett a macskára a lány.

Elszálltak a város többi része felett, és mindenhol vörös szemű macskákat láttak. Már közel jártak a nyugati kapuhoz, amikor is tűzcsóva húzott el mellettük. Kirara kikerülte a tüzet és huppanva földet ért a kapunk kívül. Sango meglendítette a csonttörőt, majd a kapu felé hajította:

-         Hiraikotsu! –kiáltotta és a csontbumeráng lerombolta a kaput, ám ahogy visszatérő ívére ért egy vörösen izzó tűzcsóva követte a fegyvert.

A Hiraikotsuban nem tudott komoly kárt tenni, de elterelte és a lánytól méterekre fúródott a földbe. A következő pillanatban újabb csóva érkezett egyenesen Sango felé. A lány értetlenül állt, és az utolsó pillanatban ugrott be elé Kirara. A macska lába körül lobogó parányi tűz fellobbant és elnyelte a támadást.

- Ügyes vagy Kirara! – kiáltott a Miroku – Gyerünk Sango!

A szellemirtó bólintott és kihúzta a földből fegyverét. Méregmaszkját felhúzta, és társaira nézett:

- Mire várunk? – kérdezte, és elhajította a csonttörőt. Felpattant Kirara hátára, mögé ült a szerzetes és a kicsapó lángcsóvában előre indultak. Kirara újra „lángra lobban” de a biztonság kedvéért Miroku is létrehozott egy akadályt a botjával. A vörös tűzben süvítést hallottak és a bumeráng tért vissza. Sango könnyedén kirakta a kezét és egy csukló mozdulattal már vissza is küldte a fegyverét. Ők is kiértek a tűzből. Előttük egy vörös tüsi hajú, hosszú macskafarkas lány állt. Rájuk vigyorgott és a mellette levő macskákra és társai tetemére nézett:

- Nem is rossz! De itt a vége! – kiáltotta, és mindannyian támadásba lendültek.

Kouga ugyanekkor megállt a déli kapu előtt. Hakakku és Ginta jóval később a farkasok társaságában érték csak őt utol. A két démon lihegve állt meg vezérük mellett.

-         Lassúak voltatok! – mordult rájuk Kouga.

-         De Kouga! Te vagy túl gyors! – válaszolta még mindig zihálva Hakakku.

-         Pontosan! Még a farkasaink is kifáradtak! – fűzte tovább Ginta.

-         Nem érünk rá erre! Kagome bent van. Inuyasha már itt van nézett a sárgán villogó keleti oldalra. Sőt Sesshoumaru is, és az északon cikázó kék villámokat nézte, és azok ott valószínűleg a halandó barátaik, ahol a tűz ég. Szóval fiúk nekünk is közbe kéne szólni!

-         Igazad van Kouga! Nem hagyhatod, hogy Kagomét Inuyasha mentse meg!

A farkas démon már nem válaszolt csak megvillantak a lábaiban az ékkőszilánkok és futásnak eredt. Majd előre ugrott és berúgta a hatalmas fa kaput. A kapu maradványai között egy nagy alak jelent meg. Hatalmas hústorony, 2 méter magas macska volt. Lomhán kilépett és az égre nézett. A homloka közepén megcsillant valami és villámok szántották fel a földet. Kouga minden villám elől elmenekült, és morogva bekapcsolódott ő is a harcba.